Prohászka bál 2017

2017. február 18-án, kilencedik alkalommal rendeztük meg a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium alapítványát támogató batyus bált.

 

 

Örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat dr. Győri Ottilia polgármester, Bakács Edit Bernadett alpolgármester, Ohr Alajos alpolgármester, Schrotti János úr, a Budakeszi Város Német Önkormányzatának elnöke, Vágújhelyi Pál úr, a Prohászka Alapítvány elnöke, Szemereki Zoltán iskolaalapító, egykori polgármester, Filó Kristóf plébános úr, Visnyei László diakónus úr, Menzinger Tibor, a Bojtár Népzenei Egyesület vezetője, Dalotti Tibor, a Rathauskeller üzemeltetője, Kőrösiné dr. Merkl Hilda, a gimnázium előző igazgató asszonya, valamint Török Csaba igazgató úr,  a tantestület és a technikai dolgozók több tagja.

A jó hangulatot színvonalas műsor alapozta meg. Először az iskolában helyet kapó művészi torna csoport mutatkozott be Hollanday Andrea vezetésével.

Az ifjú hölgyeket a Hylarion Énekegyüttes követte, akik három könnyed hangvételű darabbal szórakoztatták a közönséget. Mechler Anna, Estefán Tünde, Marossy Gábriel és Ferenczi Zsolt vokális többszólamú műsorszáma után mindenki meglepetésére négy igen ifjú úr lépett színpadra.

A galgamenti és botos táncok koreográfiáját Dalotti Anna és Peták András álmodta meg, mint az iskolai néptánccsoport szatmári táncáét is. A gimnázium két fiatal pedagógusa később a tanári kar műsorában fel is lépett. Tanártársaikkal közösen moldvai táncokat mutattak be.

Nem volt könnyű helyzetben idén Tóth Balázs, színészi képességekkel megáldott édesapa, hiszen a nézők, majd a fellépők között üdvözölhettük Eperjes Károly színművész urat. Balázs Karinthy: A rossz tanuló felel című művét adta elő hatalmas sikerrel.

Igazgató úr beszédét követően Eperjes Károly művész úr a saját életéből vett történetekkel késztette gondolkodásra az évről évre egyre nagyobb számban megjelenő közönséget. Sokaknak tényleg meglepetés volt az előző nap születésnapját ünneplő színész szereplése. Mi neki készültünk egy kis meglepetéssel. Zaffiry Dorottya (9.b osztályos tanuló édesanyja) az 1953. november 25-ei emlékezetes futball-mérkőzésen használt focilabda másolatát készítette el tortaként a művész úrnak.

A műsort a 11. évfolyam Palotás tánca zárta, akiket Tiborcz Zsuzsanna tánctanárnő készített fel a szereplésre.

Az est hátralevő részében lehetőség volt a büfében és a teaházban meghitten beszélgetni, a táncparketten táncolni és értékes ajándékokat nyerni a tombolán.

Köszönet Mindenkinek, aki munkájával, felajánlásával, részvételével hozzájárult ahhoz, hogy ismét szép összeget nyújthattunk át a Prohászka Alapítványnak.

 

Kőrösi Annamária

FOTÓGALÉRIA ITT.

Megosztom a cikket