Polgármesteri köszöntő 2023. április
Köszönöm, hogy sokan éltek a demokrácia eszközével és elmentek szavazni április 2-án a 8-as számú választókerületben kiírt időközi választáson Budakeszin. Külön köszönöm, hogy bizalmat szavaztak a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjének, Ligetiné Komáromi Gabriellának, aki a leadott érvényes szavazatok 52,86%-ával lett a képviselő-testület tagja. Gabriella a Szivárvány Óvoda vezetőjeként és az Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottság külsős tagjaként hosszú ideje sokat tett a budakeszi családokért. Biztos vagyok benne, hogy ezt fogja tenni a választókerület önkormányzati képviselőjeként is, további szakbizottságokban is segítve önkormányzatunk munkáját.
Népszerű a megújult Fő utcai játszóterünk
Március 24-én egy teljesen felújított játszótérrel lett szebb, gazdagabb szeretett városunk, amely a mai kor követelményeinek maximálisan megfelel, és a kisgyermekek is láthatóan nagyon jól érzik magukat itt. A megújított játszótérrel egyben közösségi tér is született, ahol a budakeszi családok találkozhatnak és jól érezhetik magukat. Köszönjük a felújításhoz nyújtott 12 millió Ft-os állami támogatást Menczer Tamás országgyűlési képviselőnek. Köszönet a beruházás lebonyolításáért a Budakeszi Szépítő Egyesületnek, a közreműködésért a BVV Kft. munkatársainak, és köszönöm az ACER Kft.-nek a szakszerű és gyors, a vállalt határidő előtti kivitelezést.
Sokan használják az új fitneszparkunkat
Új városrész épül fel a szemünk előtt a Patak utca és a Kert utca találkozásánál, Makkosmária és Nagyszénászug határában! Emlékeznek még arra, hogy nézett ki ez a terület 10 évvel ezelőtt? Egy ipartelep volt itt, amelynek helyét élelmiszeráruház és kulturált környezet váltotta fel. Az egykori szennyvíztelep helyén vállalkozói park létesül, amely kiszámítható bevételi forrása lesz a városnak. A lakóövezethez legközelebb eső, mintegy 5000 m2-es területen szabadidős teret hozunk létre, ennek első elemeként április 11-én ingyenes, szabadtéri edzőparkot adtunk át, amelyet a Budakörnyéki Egészségprogram támogatásával, valamint önkormányzati önerőből, mintegy 13,6 millió forintból valósítottunk meg. A máris népszerű, sokak által használt edzőpark mellé játszóteret és mászófalat tervezünk, valamint a területen vendéglátó egységeket és egy szabadtéri színpadot is építünk.
Európai összefogás az ukrajnai újjáépítésért
Budakeszi önkormányzata is csatlakozott az Ukrajna újjáépítését támogató „Bizalom hídjai” európai uniós programhoz. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének székházban találkoztunk április 25-én az ukrán partnervárosunk, a Kijev közeli Orzhytsia polgármester asszonyával, OlenaSydorenkóvalés alpolgármesternőjével, Svitlana Maslakkal, akik ezt követően meglátogattak bennünket Budakeszin. Két napon át városunk fontosabb intézményeivel ismerkedtek, és részt vesznek a képviselő-testület ülésén is, ahol bemutatják településüket, és beszámolnak a háború okozta nehézségeikről is. Folytatjuk az együttműködést, számíthatnak ránk!
Fenntarthatósági témahét Budakeszin
Köszönöm mindenkinek, aki részt vett az önkormányzatunk által idén is megszervezett április 24-i városi szemétszedésben, amellyel a TeSzedd! országos akcióhoz csatlakoztunk. A Fő tér és a Fő utca környéke sokkal szebb, tisztább lett Önöknek köszönhetően. Különösen hálás vagyok Koncz Zsófiaállamtitkár asszonynak és Menczer Tamás országgyűlési képviselő úrnak, hogy az Energiaügyi Minisztérium munkatársaival Budakeszin nyitották meg az országos szemétszedő programsorozatot, és közösen megtisztították a Bodzás-árok melletti bozótos területet, több mint 150 zsák hulladékot összegyűjtve! Önkormányzatunk részéről lakossági felvilágosító-, tájékoztató kampányokkal, valamint a helyi köztisztasági rendeletünk betartásának szigorúbb ellenőrzésével igyekszünk tenni azért, hogy kevesebb legyen szemét városunk bel-, és külterületi részein, illetve a lakossági kommunális hulladékot se kelljen rendszeresen a közterületi gyűjtőládákból, közpénzen elszállíttatnunk. A budakeszi ingatlantulajdonosokat segíti az a tájékoztató melléklet is, amelyet ebben az újságban találnak.
Virágpalántákat osztottunk a budakeszieknek
A Föld napjához kapcsolódóan évről-évre ezzel is igyekszünk segíteni a házi kiskertek, balkonok szebbé tételét,és talán a közelgő anyák napját is szebbé tettük sokak számára ezzel a gesztussal. Ültessék el és gondozzák szeretettel ezeket a szép, évelő pázsitviolákat és árlevelű lángvirágokat, és kívánom, hogy minél többen örömüket leljék bennük.
Május első vasárnapja: anyák napja. Isten éltessen minden édesanyát egészségben, boldogságban, szerettei körében!
Tisztelettel:
dr. Győri Ottilia polgármester