Polgármesteri köszöntő 2022. május

Május Budakeszin.

Közösen tervezzük, fejlesztjük Budakeszit.
A budakesziek közös ügye, hogy miként alakul a Fő tér és környezetének arculata, jövője és hogy milyen módon fejlesszük a város szabadidős színtereit. Erre most pályázati forrás áll rendelkezésünkre. Közösségi tervezést indítottunk, bevonva budakeszi lakosokat is az együtt gondolkodásba. Témáink között szerepelt egy új művelődési ház és könyvtár építése, a Lidl áruház melletti körforgalomnál lévő önkormányzati terület szabadidős célú hasznosítása, a kedvelt kirándulóhelyként népszerű mamutfenyők környezetében és további helyszíneken újabb játszóterek, sportparkok létesítésének lehetősége. A résztvevőkkel a SZIA új épületének aulájában megtartott egyeztetéseken próbáltuk meghatározni a legfontosabb tervezési irányokat, megtalálni a közös pontokat. Sok figyelemre méltó lakossági észrevétel és javaslat született, amelyeket a tervezők rendelkezésére bocsátunk, a következő egyeztetésen pedig már a szakemberekkel együtt alakítjuk tovább a városunkkal kapcsolatos jövőképünket.

Ismét ingyenes szűrőbuszok Budakeszin
„Mielőtt meggyógyítasz valakit, kérdezd meg tőle, hogy hajlandó-e feladni azokat a dolgokat, amik beteggé tették.” Ezzel a hippokratészi idézettel köszöntöttem az ingyenes szűrővizsgálatokra érkezett budakeszi lakosokat május 7-én. Külön köszönöm a személyes jelentlétet és a támogatást dr. Bogos Krisztinának, a Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatójának, Menczer Tamás államtitkár úrnak, országgyűlési képviselőnek és Pócza Péternek, a Budakeszi Egészségügyi Központ intézményvezetőjének, hogy a Budakörnyéki Egészségprogram keretében fél éven belül második alkalommal is lehetővé tették a szűrővizsgálatokat Budakeszin. Sokan eljöttek, éltek az ingyenes lehetőséggel.

Futással az egészségért
A megelőzés és a korai felismerés segít elkerülni a betegségeket, de legalább ilyen fontos szerepe van a sportnak, a rendszeres és örömteli testmozgásnak is az egészségmegőrzésben. Erre hívta fel a figyelmet a civilek által szervezett 24 órás váltófutás a Sportpályánkon, és a Budakeszi Vadaspark Fuss Forest jótékonysági futóversenye is május 14-én, szombaton. Az utóbbi rendezvényre nevezők egyúttal a Vadmacska Fajmegőrzési Programot is támogatták. Az esemény megnyitóján kiemeltem, hogy a Buda-környéki Egészségprogramunk is számos hasonló egészségmegőrző rendezvénnyel népszerűsíti a Buda környéki lakosok körében az egészségtudatos életmódot, az örömteli mozgás fontosságát.

Nemcsak az egészségünk, de az egészséges környezetünk is fontos
Idén már 137 háztartás élt az önkormányzati ágdarálás lehetőségével, sokan meg is tartották az aprítékot, felismerve a zöld javak újrahasznosításában rejlő lehetőségeket. Új kezdeményezésként pedig komposztáló és esővízgyűjtő edényekre hirdettünk pályázatot. Az önkormányzat támogatásával a jelentkezők fél áron juthattak hozzá ezekhez a hasznos és környezetbarát eszközökhöz. Az akciót a jelentős érdeklődésre való tekintettel még idén újabb pályázati kiírással folytatjuk.

Május, az ígéret hava
Ez az első meleg hónapunk, amely már a nyár ígéretével kecsegtet, és mindenkit kicsalogat a szabadba. Ezért is köszöntöttük utcabállal a május érkezését a Közösségi téren. Az esemény a vártnál is nagyobb sikert aratott, rengetegen gyűltünk össze a tizenévesektől a nyugdíjas korosztályig. A jó zene és a remek gasztronómiai kínálat megalapozta a jó hangulatot!
A IV. Budakörnyéki Sörfesztivált június 17-18-án tartjuk. Budakeszi sörét frissen csapolva kóstolhatják majd a fesztiválon, emellett színvonalas koncertekkel is várjuk Önöket! De nemcsak utcabálnak ad otthont a Közösségi tér: táncházzal, térzenével és kórustalálkozóval is várjuk Önöket hétvégenként, jöjjenek el, találkozzunk, használjuk ki a jó időt!
Köszönöm a türelmet és a megértést a rendezvényekkel járó esetleges kellemetlenségekért!

Tisztelettel: dr. Győri Ottilia polgármester

 

Megosztom a cikket