Orbán Viktor: Az országnak működnie kell, a mindennapi életet nem béníthatja le a vírus

A vírus második hullámában vagyunk, most felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal – mondta Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában hétfőn az Országgyűlésben. A kormányfő szerint a nemzeti konzultációban egyértelmű üzenet született: az országnak működnie kell, a mindennapi életet nem béníthatja le a vírus. A kormányzati programok nem mentőcsomagok, hanem befektetések – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy színes és mozgékony volt a nyár Európában. Az 27 miniszterelnöke megegyezett a következő 10 év pénzügyi rendszeréről és költségvetéséről – tette hozzá.

Két részből áll a büdzsé: van a 7 éves költségvetés, és a következő generáció nevére keresztelt pénzügyi alap.
A brüsszeli tárgyalások előtt elvárás volt, hogy a következő évek költségvetésében az azonos helyzetű tagállamok, azonos elbánásban részesüljenek – mondta a kormányfő. Magyarországra nettó 31 milliárd euró áramlik majd be – tette hozzá. Ez az összeg jelentősen csökkenti majd a tőkedeficitünket.

2028-ra közel kerülünk ahhoz a helyzethez, hogy Magyarország nettó befizető legyen az uniós büdzsébe – mondta a kormányfő. Évente 9,6 milliárd eurónyi profitot kell felállítani az országnak, hogy pozitív legyen a mérlegünk az uniós számlák alapján. Ezt csak a külföldi magyar befektetések bővítésével lehet elérni –
tette hozzá. Magyarország összességében teljesítette az elvárásokat az uniós csúcson.

https://www.origo.hu/itthon/20200921-orban-viktorfelszolalasaval-indul-a-parlamenti-szezon.html

https://infostart.hu/belfold/2020/09/21/orban-viktor-idenynyito-beszede-a-parlamentben-percrol-percre

https://hvg.hu/itthon/20200921_nyitobeszed_parlament

 

Megosztom a cikket