Örömfutás

A Szent Mihály-napi rendezvénysorozat kezdő programja a Határtól határig örömfutás volt, amelynek során a vállalkozó kedvű budakesziek végigfutották a kb. 2500 m-es távot a Himnusz-szobortól az Erdész térig. Csípős, de gyönyörű napos időre ébredtünk, a friss hideg időben mintegy százan kezdték el a bemelegítést.

 

 

A legfontosabb az alapos bemelegítés

 

 

A futás helyszíne a Fő út menetirány szerinti jobb sávja, melyre meg is kaptuk az engedélyt a Magyar Közút Zrt.-től. Arendezvény és forgalom biztosítását, irányítását a Budakeszi Rendőrőrs és a Polgárőrség kollégái segítették. A résztvevők felsorakoztak, és a polgármester asszony jelt adott az indulásra. A távot kb. 15?25 perc alatt teljesítették, kortól, edzettségi foktól függően. Most sem a győzelem volt a fontos, hanem a részvétel?

A start pillanata

 

A délelőtt folyamán Halász Judit adott koncertet Apa, figyelj rám! címmel a művelődési központban, ahol egy tűt sem lehetett leejteni. Minden jegy elkelt. A hétvége alatt ez volt az egyetlen belépődíjas program, az összes többi esemény ingyenes látogatását biztosította az önkormányzat.

 

SZTM

Megosztom a cikket