?…örökké mégis bennem él ma!?

Szinte hihetetlen: már öt éve annak, hogy elveszítettünk egy jó embert, egy jó apát, egy igaz barátot, egy nagy költőt. Úgy él mindenkiben az emléke, aki ismerte, mint aki csak az imént lépett ki a szobából. Hiányzik mindenkinek, és nyilván mindazok hiányoznak neki is, akiket sajnálattal itt kellett hagynia.

 

Ő már tudja a nagy igazságot, amit mi ?csak? hiszünk. Remélem, a kiteljesedett tudással segít mindenkit itt a földön. Egy biztos, amit itt hagyott, ránk hagyott, azt gondozni kell! Gondozni, és újra és újra feleleveníteni, hogy túléljen, hogy segítsen túlélni.  
2012. január 5-én a Budakeszi Széchenyi Kör szervezésében ?Baráti emlékezés Nagy Gáspárra? c. könyvbemutatóval egybekötött előadás alatt a Prohászka Ottokár Gimnázium aulája megtelt emberekkel.
Az igaz barát, Orosz István és Kőrösiné dr. Merkl Hilda beszélgetett Nagy Gáspár költő, prózaíró halálának ötödik évfordulóján.

 

?…örökké mégis bennem él ma!? – írta Nagy Gáspár

Nagy Gáspár kis városunk nagy költője, prózaíró, a Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségének vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Görömbei András irodalomtörténész így jellemezte: ?Nagy Gáspár művészete és emberi tartása a tisztesség, bátorság, tehetség egymást erősítő példája volt a magyar irodalomban.?
Nagy Gáspár így írt barátjáról, Orosz Istvánról: ?akinek tükre csodát láttat grafikáival?. Orosz István, aki a költő szomszédja volt Budakeszin, segít továbbadni barátja hagyatékát. A nagy alkotók már csak ilyenek. Orosz István is nagyot alkot a maga nemében, amit nemrég Kossuth-díjjal jutalmaztak.
Mi, budakesziek büszkék lehetünk, hogy ilyen szomszédjaink vannak. Minket is megszépítenek, felüdítenek és tanítanak, általuk mi is jobbá válhatunk. A fiatal tehetségeink pedig merhetnek kibontakozni, látva és érezve a fényt és szeretetet, mely a közönség felől még nagy költőnk halála után is árad.

Ott fönn
Szabad vagyok már
m i n d e n e k t ő l
barátaimtól
ellenségeimtől
akik ha vesztem
is akarják
a beborult égre
nevem írják
s eljövök onnan
esőnek hónak
vígasztalanokat
vígasztalónak
az ég szürke lapján
ott fönn – tűnődöm
mennyei betűkön.
/Nagy Gáspár/

A feltöltött videót, Nagy Gáspár első emlékestjén rögzítettük.

 

Nagy Gáspár est a Kálvin-teremben – 2003. szeptember (részlet)

(készítette: Forró Gábor – a teljes verzió személyesen igényelhető)

Balczó Kornélia

 

Képgaléria itt.

Megosztom a cikket