Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét! Szavazzunk NEMmel!

Magyarország és az Európai Unió jövőjéről egyaránt szól az október 2-ai kvótanépszavazás – nyilatkozta lapunknak Csenger-Zalán Zsolt. A körzet országgyűlési képviselője rögzítette: a referendum a demokrácia egyik kivételes intézménye, amely lehetőséget ad arra, hogy minden állampolgár elmondhassa a maga véleményét. A kormánypárti politikus szerint fontos, hogy minél többen az urnákhoz járuljanak, Brüsszel kényszerbetelepítési terve ugyanis voltaképpen etnikai beavatkozással ér fel.

 

Interjú Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselővel:

 

– Október 2-án népszavazást tart Magyarország a kvótaügyben. Ön szerint mi a tétje a referendumnak?

– A voksolás rendkívüli jelentőségű lesz, szavazatukkal az állampolgárok egyszerre befolyásolhatják Magyarország és az Európai Unió jövőjét.

 

– Kezdjük a hazai hatásokkal: miről szól a kvótareferendum, ha saját viszonyainkat vizsgáljuk?

– A helyzet egyértelmű: az Európai Unió brüsszeli adminisztrációja kvótarendszert próbál a tagállamokra kényszeríteni. Ha ezt elfogadjuk, úgy ezentúl külföldről mondják majd meg, hogy kikkel éljünk együtt. Ha ez ellen nem teszünk semmit, akkor a jövőben ázsiai, arab és afrikai személyeket irányíthat ide az EU, s kötelességünk lesz átvenni, elhelyezni, integrálni őket. Olyan emberek érkezhetnek Magyarországra ezrével, de akár tízezrével is, akik az európaitól gyökeresen eltérő szokásokat és hagyományokat követnek, s ezekről nem akarnak lemondani. Mindebből jól látszik, hogy a kényszerbetelepítés voltaképpen etnikai beavatkozással érne fel, amire mindenképpen nemet kell mondani.

 

– A népszavazásra bocsátott kérdéssel a referendumot kezdeményező kormány azt szeretné megtudni: akarják-e a hazai választópolgárok, hogy az EU a magyar Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa külföldiek kötelező betelepítését Magyarországra. Mit jelent ez ügyben az igen szavazat, s mit jelent a nem?

– Aki igennel voksol, az beletörődik abba, hogy a külföld határozza meg, milyen emberekkel élnek majd együtt a gyermekei, a leszármazói. Az igen szavazat ilyen értelemben azt jelenti, hogy lemondunk önvédelmünkről, kiszolgáltatjuk magunkat másoknak. Egyes tragikus nyugat-európai események a közelmúltban pontosan megmutatták, milyen is, ha egy ország védtelen és kiszolgáltatott. Ezzel szemben, aki nemmel szavaz, arra voksol, hogy migránsok bármilyen csoportjának betelepítéséhez az aktuális magyar Országgyűlés jóváhagyása kell. A nem szavazatok győzelme esetén a jövőnk szempontjából létfontosságú kérdésről – választott képviselőink útján – mi magunk határozhatnánk. Nem a külföld diktálna, hanem azok a parlamenti képviselők hoznák meg a döntést, akiket a magyar nép előzőleg megválasztott. Úgy hiszem, a nem szavazat garantálja Magyarország biztonságát, egyúttal a nem szavazat vezet ez ügyben az egyetlen demokratikus megoldáshoz.

 

– Ha már a demokráciánál tartunk: egyes hazai politikai szereplők a népszavazás bojkottjára buzdítják szimpatizánsaikat. Ön mit gondol erről?

– A népszavazás a demokrácia egyik ritkán alkalmazott, kivételes, emiatt nagy jelentőségű intézménye. Ilyenkor a nyolcmillió honi választópolgár egy adott, konkrét ügyben fejtheti ki álláspontját, s ezzel befolyásolhatja a végleges döntést. Egyszerűen nem értem, hogy bizonyos ellenzéki pártok miért próbálják lebeszélni a választókat véleményük elmondásáról. Remélem nem azért, mert félnek a választói akarattól. Én arra bíztatok mindenkit, hogy alaposan fontolja meg a kérdést, a saját és a családja jövője szempontjából elemezze az utóbbi idők történéseit. Ezek után október 2-án keresse fel a szavazókört, és adjon le érvényes voksot. A Fidesz-KDNP szövetség a nemzeti szuverenitás és Magyarország biztonságának pártján áll, ezért a nem szavazatra buzdít. De a Fidesz-KDNP a demokrácia pártján is áll, így azt javasoljuk a választóknak: akármilyen álláspontjuk is van, éljenek demokratikus jogukkal és vegyenek részt a referendumon.

 

– Említette, hogy a magyar kvótanépszavazás az unió jövőjét is befolyásolhatja. Miképpen?

– A népszavazással megüzenhetjük Brüsszelnek, hogy nem kérünk szuverenitásunk csorbításából, nem kérünk abból, hogy más szabja meg a jövőnket. Üzenhetünk ugyanakkor az EU többi tagállamának is. Megmutathatjuk, hogy a demokrácia az unió keretei között is lehetőséget ad arra, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket. Remélem, hogy a magyarországi népszavazás lavinát indít majd el, s számos tagállamban írnak ki ezután népszavazást ebben a fontos kérdésben. Október 2-án így nem csak a saját sorsunkat határozhatjuk meg, de példát is mutathatunk. Már csak ezért is fontos, hogy minél többen részt vegyünk a kvótareferendumon.

Megosztom a cikket