Muflon bárányok születtek a Budakeszi Vadasparkban

A Budakeszi Vadaspark nagyvad körletében néhány nap eltéréssel, összesen három muflon bárány is napvilágot látott – olvasható a park ihletett sajtóközleményében.

 

A muflon nyájállat, táplálékának zömét fűfélék teszik ki. Teste barna, a hasa, a lába térdtől lefele, , arca és a füle fehér. A kosok hátán fekete csík húzódik és a hát két oldalán fehéres folt, úgynevezett nyereg figyelhető meg. A kosok hátrafelé ívelő szarvat viselnek, amely fokozatosan növekszik.

A nőstények 1,5 éves kortól vesznek részt a szaporodásban. Október közepére a kosok egyre agresszívebbek lesznek, s idővel a kos csapatok felbomlanak. Az üzekedés november végéig tart. A vemhesség időtartama 150-160 nap. Az ellések március-április hónapokban következnek be. Az anyajuh 1-2 db, 2-3 kg-os bárányt ellik a nyájtól elvonulva. Ellés után két-három nappal csatlakozik újra a nyájhoz. A következő ellésre a bárányok már önálló tagjai a csapatnak.

A Budakeszi Vadaspark nem régen született muflonbárányai a körülményekhez képest remek kondíciónak örvendnek, a gondozó szakemberek mindent elkövettek, hogy a kicsik a szokatlanul hideg éjszakákat egészségesen átvészeljék. Az elmúlt napokban azonban kellően megerősödtek és mostanra pedig már fürgén szaladgálnak a kifutóban anyjuk mellett. Aki ellátogat a Budakeszi Vadaspark állatsimogatójába, az találkozhat és etethet is kedves, szelíd muflonokat.

OrientPress Hírügynökség

Megosztom a cikket