MOST kiderül(t), ki lesz a meglepetés-zenekar a IV. Budakörnyéki Sörfesztiválon!!! :)

A június 10-i teltházas Budapest Park koncert után, június 17-én, pénteken 21.00-tól 22.30-ig BUDAKESZIN fellép a Carson Coma
Találkozzunk a sörfesztiválunkon!!! Mindenkit szeretettel (és sörrel is) várunk!

A Carson Coma egy 2018-ban alakult rockzenekar, mely az utóbbi évek egyik legdinamikusabban fejlődő fiatal együttesévé nőtte ki magát. Debütáló nagylemezük, a Corduroy Club 2019-ben a kritikusok kedvenc albuma lett, olyan dalokkal, mint a Kreolkék Pillanatok vagy a Song About My Grandma. Ez utóbbi nyerte el a 04. Magyar Klipszemle fődíját, mely keretein belül a zenekar további három díjat tudhatott magáénak – ezzel demonstrálva a vizuális elemekre fektetett hatalmas hangsúlyt.
2020 a pandémia ellenére sikeres év volt az együttes számára, hiszen a februári teltházas Dürer Kert (nagyterem) után felvették második nagylemezüket. Tavasszal az ‘Év Felfedezettje’ kategóriában a Carson Coma Fonogram-díjas csapattá vált, a Lesz, Ami Lesz című második korong pedig szintén a kritikusok által egyik legjobban elismert albuma lett az évben.
A közönség mellett a zeneszakma is elismerte az eredményeket, és a Carson Coma-t a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató négy nyertes produkciója közé válogatták. Az együttes az albumot októberben egymást követő két nap a teltházas A38-on mutatta be, melyen olyan slágereket fedezhetünk fel, mint az Én Még Sohasem, a Peti és Én, a Hobbihajótörött vagy éppen a Truman Show.
A nyári hónapokban az együttes szinte minden hazai fesztiválon fellépett, miközben új daluk is megjelent “Kék Hullám Kemping” címmel. A szerzemény egészen a második helyig jutott a Petőfi rádió top40 listáján.

Tagok:

  • Bóna Zsombor – gitár, vokál
  • Fekete Giorgio – ének, gitár
  • Gaál Péter- percussion
  • Héra Barnabás – dob, ének
  • Jónás Attila – basszus, vokál
  • Kun Bálint – billentyűk, vokál
Megosztom a cikket