Megemlékezés a budakeszi németek kitelepítéséről
A Városháza falán elhelyezett emléktáblánál koszorúzással emlékeztek az 1946. március 19-25-e között történtekről. Hetvennégy évvel ezelőtt ekkor került sor a budakeszi németek Németországba történő kitelepítésére. A szomorú eseményekre emlékezve ma közösen koszorúzott Schrotti János a német önkormányzat elnöke, dr. Győri Ottilia polgármester, ‘Sigmond Bertalan alpolgármester, Bakács Bernadett önkormányzati tanácsnok, és Disztós Dóra, az önkormányzat jogi képviselője.
1946-ban hat nap alatt közel 4000 ember kényszerült szülőföldje elhagyására, ami Budakeszi újkori történetének legnagyobb tragédiája. Városkánk lakossága 250 éven át több mint 95%-ban német ajkú és katolikus volt. Budakeszi arculatát, mindennapjait a német lakosság határozta meg.
Hetvennégy év távlatából halványul ennek a tragikus eseménynek az emléke, de nekünk az a feladatunk hogy a történteket a fiatalok emlékezetében elevenen tartsuk, mondta a Budakeszi Hírmondónak Schrotti János, Budakeszi Város Német Önkormányzatának elnöke. Hozzátette, a történtek feldolgozásban nagy segítséget jelentett, hogy erőssé váltak a németországi testvérvárosi kapcsolatok.
Schrotti János úgy fogalmazott, most a szomorú világjárvány miatt az idei évben egy kicsit korlátozottabban tudunk megemlékezni a múltbéli eseményekről, de nagyon fontosnak tartottuk a polgármester asszonnyal, hogy az emlékezés virágát, koszorúját mindenképpen elhelyezzük itt az önkormányzat falán. Dr. Győri Ottilia is azt hangsúlyozta, hogy a mostani nehéz időben példamutatóan jó a német önkormányzat és Budakeszi önkormányzatának az együttműködése.