Mátéffy József (1915-2015)
100 éves korában hunyt el Mátéffy József, budakeszi lakos. Utolsó útjára 2015. 08. 28-án kísérjük a budakeszi temetőben.
Mátéffy József Sajóudvarhelyen született (ma Románia) 1915. július 11-én, ötgyermekes család harmadik gyermekeként. Édesanyja bizonyára nem sejtette a boldog tényt, hogy gyermekének megadja az Isten, hogy egy évszázad tanúja legyen.
Két katolikus kántortanító bátyja Csíksomlyón és Balaton-felvidéken szolgáltak, szintén szép kort értek meg.
József nyolc évig a kolozsvári piaristákhoz járt, majd gépészmérnöki diplomát szerzett ugyanitt. A második világháború után amerikai és szovjet hadifogságban is volt. Magyarországon a Mávagnál dolgozott mint mozdonytervező. Számos gőz- és dízelmozdonyt tervezett. A századik születésnapi tortát, melyet a Kossuth köz lakóitól kapott, szintén mozdony díszítette.
Budakeszire a hadifogság után jött, itt talált befogadó otthonra szüleivel és lánytestvére családjával együtt. Menyasszonya is erdélyi menekült volt. A budakeszi templomban kötöttek házasságot 1948 nyarán. Felesége nyolc évvel ezelőtt szenderült öröklétre. Két gyermekük született. Itt élnek unokái is.
A leszármazottak, családtagok példának tekintik életét. Hitét, hazaszeretetét akkor is megtartotta, amikor ez hátrányt jelentett. Feleségével együtt szorgalmas munkával emelkedtek ki a nincstelenségből, kiegyensúlyozott életet biztosítva a családnak. A kerti munkát mindennap elvégezte, amíg egészsége ezt engedte.
Utolsó napjáig követte a világ eseményeit. Öt éve még a családdal együtt elmehetett a csíksomlyói búcsúba és Gyimesbükkre, és 2015. augusztusának elején arról mesélt, hogy még tervei vannak…
Nagy kincs volt nekünk a 100 éves Mátéffy József.
Táviratcím:
Mátéffy Anna
2092 Budakeszi, Kossuth köz 11.
A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre: