Már több gyógyszert is bevetettek a vírus ellen

Amerikában már hatósági jóváhagyással használják a koronavírusos betegeknél a hidroxi-klorokin-szulfát nevű hatóanyagot, amelyből Magyarország állítja elő az egyik legnagyobb mennyiséget a világon.

A már forgalomban lévő gyógyszerek közül számosat tesztelnek az Egyesült Államokban, az egyik legígéretesebbnek a Rosuvastatin nevű koleszterincsökkentő tűnik.

Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. (Alkaloida Zrt.) készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély, hiszen az elsődleges célunk nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése – mondta a Világgazdaságnak Pallos László.

Az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója közölte, tablettát ma is tud készíteni a társaság, az általa előállított Hydroxychloroquine 200 milligrammos tablettát már törzskönyvezték az Egyesült Államokban, ahová az Alkalodia már jó néhány éve exportálja is. A cég és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) együtt dolgozik azon, hogy a gyógyszer minél hamarabb megkapja a magyarországi forgalmazási engedélyt is. Pallos László azt is elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a hazai egészségügyi szakemberekkel is, hiszen a gyógyszert elsősorban a magyar betegeknek kívánják biztosítani, és csak utána másoknak.

Az Alkaloidánál lévő hatóanyag-mennyiségből mintegy 20 millió 200 milligrammos tabletta készülhet, ennyi több mint 2,2 millió beteg kezelésére elég – erősítette meg Pallos László. A társaság napi körülbelül 900 ezer tablettát tud gyártani. Az eddigi adatok szerint egy ember kiegészítő kezeléséhez nagyjából 50 tablettára van szükség.

magyarnemzet.hu

Megosztom a cikket