Május 22. – A biodiverzitás védelmének világnapja

Minden évben ezen a napon az élővilág sokféleségére (biodiverzitás), illetve az azt fenyegető veszélyekre igyekszünk ráirányítani a széles nyilvánosság figyelmét. A választás azért esett május 22-ére, mert 1992-ben ezen a napon fogadták el a Biológiai Sokféleség Egyezmény végleges szövegét az ENSZ Környezeti Programjának (UNEP) Nairobiban tartott konferenciáján.

Vasárnap lesz az európai nemzeti parkok napja. 1909. május 24-én alakultak meg az első ilyen parkok, egyszerre kilenc Svédországban. Az EUROPARC Szövetség kezdeményezésére 1999 óta ezen a napon „a nemzeti parkok és egyéb védett területek célkitűzéseire és jelentőségére” igyekeznek minél többeket ráébreszteni.

(Forrás: Wikipédia.)

A Budakeszi Hírmondó felkérésére az ÖkoKeszi közösség tagja, Ozga Linda írt egy gondolatébresztő cikket a két tematikus nappal kapcsolatban. Köszönjük!

Virágültetéssel és túrázással a természetvédelemért

Az elmúlt időszakban, felértékelődtek azok a pillanatok, amelyeket a szabadban tölthettünk. Egészségügyi sétáink során, vagy erkélyünkre, kertünkbe kilépve csodálhattuk az ébredező természet sokféleségét. Egy-egy rozmaring bokor a legnagyobb elszigeteltség idejében is döngicsélő méhek népes társaságát vonzotta körénk. A növények iránt érdeklődő rovarhadra szintén akadt kereslet, akár egy-egy bátor, emberközelbe fészkelő rozsdafarkú, vagy légykapócsalád képében. Ez a gazdag sokszínűség csalt mosolyt az arcunkra a mögöttünk álló óvatossággal teli hetekben, és ez az, amitől magunk is, létünkben függünk. E sokféleség jelentőségére igyekszik rávilágítani a május 22-i Biológiai Sokféleség Nemzetközi Napja, melyet Magyarországon 15 éve ünnepeltünk először. A figyelemfelhívásra azért is nagy szükség van, mert az emberi tevékenységnek köszönhetően világszinten egymillió állat- és növényfaj sodródott veszélybe. Az elkövetkező évtized intézkedései, életmódunk változásai kulcsszerepet játszanak majd élővilágunk alakulásának szempontjából. Egyénileg, mikrokörnyezetünkben is tehetünk a biodiverzitás megóvásáért. Azzal, hogy balkonunkon, kiskertünkben különböző növényeket telepítünk, a közvetlen környezetünkben élő fajok sokféleségének megőrzését is szolgáljuk.

1999-től a védelem alatt álló területek fontosságáról is megemlékezünk, a május 24-i Nemzeti Parkok Nemzetközi Világnapján, amely a természetvédelem ügyének általános támogatását is célul tűzi ki. Használjuk ki ezt az alkalmat, és a május hónapot arra, hogy a természeti értékeinket felfedezve többet tudjunk meg környezetünkről, hiszen ez kell ahhoz, hogy aztán védeni tudjuk. Szerencsére a kijárási korlátozás feloldásával most már a kirándulásokra is több lehetőségünk lesz. Magyarország 10 nemzeti parkja és megannyi természet- és tájvédelmi területe rengeteg túracélpontot szolgáltat a kimozdulni vágyóknak. A védelem alatt álló területek feltérképezésére túraútvonalak és tanösvények állnak rendelkezésünkre, melyek még élvezetesebbé tehetik barangolásainkat. Nekünk Budakesziről nem is kell messzire mennünk mindehhez. Itt élvezhetjük a „főváros tüdejének”, a közeli Budai Tájvédelmi Körzetnek és a Budai – hegységnek megannyi áldását, többek között a túrázásra alkalmas útvonalak közelségét. Minthogy a jelenlegi helyzetben sokan még nem vállalkozunk távolabbi kiruccanásokra, itt a remek alkalom, hogy a karanténból kiszabadulva bebarangoljuk közvetlen környezetünk vadregényes tájait. A Sorrento- vagy a Szekrényes sziklák, a Csíki-hegyek, Nagykopasz, vagy éppen a Nagy-Hárs-hegyi Kaán Károly kilátó remek célpontok lehetnek egy-egy napsütéses túrához.

Kép: Túra a Sorrento szikláknál. Készítette: András Márton.

Közben érdemes néhány fontos környezeti szempontot is figyelembe venni, hogy a lehető legkisebb negatív hatást gyakoroljuk környezetünkre a sétáink alkalmával. A lelkiismeretes ökotúrázó azon kívül, hogy minél közelebbi, kerékpárral, vagy tömegközlekedéssel megközelíthető kiindulási pontot keres, sok más egyébre is odafigyel a környezete megóvása érdekében. Nem gondolnánk például, milyen fontos természetvédelmi szempontból is a megfelelő túraöltözet megválasztása. Hogy meg ne ijesszük az erdők lakóit, érdemes kerülnünk a feltűnő színű ruházatot, és a kijelölt túraösvényeken, a lehető legkevesebb zajt csapva haladnunk. Megpihenéshez mindig válasszuk az erre kijelölt helyeket (telepített padok, pihenőhelyek), melyeket úgy alakítottak ki, hogy az élővilágot elhelyezkedésük a legkevésbé zavarja. Túráinkat érdemes előre, az útvonalak feltérképezésével megterveznünk, és úgy ütemeznünk, hogy kényelmes tempóban sétálhassuk végig. Készüljünk fel élelemmel és innivalóval az útra, és sétánk során szemetet az erdőben ne hagyjunk hátra. Ehhez válasszuk az újrahasználható eszközöket: kulacsot, textil szalvétát, uzsonnás dobozt és kanálgépet vigyünk magunkkal az eldobható verziók helyett. Ezekkel az apró lépésekkel magunk is képviselhetjük a természetvédelem fontosságát úgy, hogy közben a turisztikai felfedezésekről sem kell lemondanunk! Útra fel!

Kép: Kilátás a Szekrényes sziklákról. Készítette: András Márton.

 Leggyakoribb turistajelzések:

A túraútvonalakon az eligazodást a fákra festett színes jelölések segítik: a kék, piros, sárga és zöld vonalak az országos, megyei, vagy helyi útvonalakat jelzik.

A leggyakrabban látható leágazó jelzések közül

a kereszt útváltozatokra és átkötésekre,

a háromszög hegycsúcsra,

a kör forráshoz,

a négyzet pedig városhoz vezető leágazásra hívja fel a figyelmet.

(Ozga Linda, ÖkoKeszi)

Megosztom a cikket