Lelkésziktatás az Evangélikus gyülekezetben

 

Budakeszi evangélikusai nagyon fontos mérföldkőhöz érkeztek az idei évben. 2015. január 1-jétől vált önállóvá a Budakeszi Evangélikus Egyházközség (szórványként hozzá tartozik Budajenő, Páty és Telki), ami sok más mellett azt is jelenti, hogy saját lelkésze van. A gyülekezet Laknerné Puskás Sárát választotta, aki korábban is itt szolgált megbízott lelkészként.

 

Az iktatására április 19-én, a Jó Pásztor vasárnapján került sor.

 

Mivel a gyülekezetnek még nincs saját temploma, csak gyülekezeti háza, a református templomban került sor az ünnepélyes eseményre, amiért köszönet illeti a református gyülekezetet.

 

Az iktatást Bence Imre esperes végezte, és az egyházmegye evangélikus lelkészein kívül a protestáns testvéregyházak is képviseltették magukat, valamint katolikus hívektől is kaptunk kedves, köszöntő szavakat.

 

Az istentiszteletet ünnepi közgyűlés zárta, majd a jelenlévők átsétáltak az evangélikus gyülekezeti házba (nem kellett messze menni, hiszen a református templommal szemben van), ahol némi harapnivaló mellett lehetett beszélgetni, új ismeretségeket kötni. Egy ilyen fontos határvonal átlépése új energiával tölt fel, gyülekezetünk is lélekben megerősödve vág neki az előttünk álló éveknek, évtizedeknek.

 

Harangozó Katalin


Fotók: Gohér László

 

Megosztom a cikket