“Legnagyobb győzelmünket az önmagunk feletti győzelem jelenti”

Nemzeti ünnepünk közeledtével egyre-másra rendezik járásunkban a községi ünnepségeket. Ezúttal Pátyra látogattunk az 1956-os forradalom és szabadságharc megemlékezésére.

 

Az ünnepség a fáklyás felvonulás résztvevőinek megérkezése után kezdődött a közösségi ház udvarában. A községi kórus közreműködésével az ünnepségen megjelentek közösen elénekelték a himnuszunkat.

Ezután Székely László, a község polgármestere emelkedett szóra. Beszédében kiemelte: az 1956-os forradalom és szabadságharc tulajdonképpen győztes volt.

A társadalomtudósok szerint az a hazug rendszer 1989-ben morálisan és gazdaságilag összeomlott, és 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánkat.

A katonai tudományok művelői szerint szinte csodának számít, hogy november 4. után a világ egyik legerősebb hadseregét ? ha csak időlegesen is ? meg tudtuk állítani.

A szociológusok szerint csoda számba megy, hogy Trianon, a II. világháború utáni állapotot elviselte nemzetünk, valamint a kádári megtorlást, ami jóval több ember kivégzését jelentette, mint ami Haynau (és Ferenc József) nevéhez köthető. Nem utolsósorban hatalmas érvágást jelentett nemzetünknek annak a közel 250 ezer ? főleg fiatal ? honfitársunknak a disszidálása.

Mindezekből kiderült, megtanulhattuk, hogy legfontosabb a közösség érdeke, mindenféle kicsinyes széthúzást, egyéni bosszút el kell vetnünk.

A polgármester úr ezután megemlékezett a 400 évvel ezelőtt Erdély fejedelmének megválasztott Bethlen Gáborról is, akinek a mai napig érvényes mondását idézte: ?Mert ha mindnyájan csak az magunk életének nyugodalmát keressük, úgy az hazánk vesz el. És ha kegyelmetek közül az Úristen szép fiakkal és lányokkal áldott meg, az mi holtunk után lesznek koldusokká, mely az mi restségünkből és gondviseletlenségünkből következik szegénekre.?

Ezután a Bocskai István Magyar?Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 8. osztályosai mutatták be ünnepi műsorukat, melyet Szabó Tibor tanár úr tanított be nekik.

A megemlékezés a helyi pártok és társadalmi szervezetek  koszorúzásával ért véget.

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket