Köztéri alkoholfogyasztás: szigorítás jöhet
A jelentős természeti értékekkel bíró budakeszi területek helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításáról szóló önkormányzati rendelettervezetről, a köztéri alkoholfogyasztás szabályozásáról, és a pirotechnikai eszközök használatának korlátozásáról is tárgyalt a Közbiztonsági, Közellátási és Környezetvédelmi Bizottság a keddi, július 28-i ülésén.
A tanácskozáson meghívott vendégként részt vettek az Álomvölgy Őrzői Civil Összefogás képviselői is. Budakeszi közbiztonsági helyzetéről Hoffmann Kornél r. alezredes, a Budakeszi Rendőrőrs parancsnoka számolt be a képviselőknek.
A rendőrparancsnok azt kérte a lakosságtól, hogy ne csak a Facebook helyi csoportjaiban írják meg a különféle problémákat, egyedi eseteket, hanem a rendőrségen is tegyenek hivatalos bejelentést ezekben az ügyekben, hogy a hatóság minden esetben érdemben tudjon reagálni, eljárni.
A bizottság elnöke, Somlóvári Józsefné erre úgy reagált, hogy fontosak a lakossági bejelentések is, de az is lakossági elvárás, hogy több legyen a járőr a köztereken. A válasz az volt, hogy nem a látszat a lényeg, hanem az, hogy ahol probléma van, ahol intézkedni kell, ott jelen legyen a rendőr. Hoffmann Kornél hozzátette, az állomány túlóra keretét a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja, megfelelő szervezéssel kellő hatékonysággal működik a járőrözés.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2596846640625832&id=1869523993358104&__xts__[0]=68.ARBMktPkIrZRDsybchU8QA1k5blV7-NJRzWMDHWDy_XdcgUfed8DZ4nlqygbg6185hXSkmIDbw11kZHDEY1ChC1y2UjY0GJCbYQmI-mnmiazfhQzZfCWCBfFYnnH6MSBZCVte0ga8jqNbO06AD-QP5-3okkM_NPG5iJ2QcT4GUNQI6qh8IdWMqLlKZOfiyVnOXFeHMSpCmvAlLwCUm88aAvrOTOde-q4dVR2VGdVABogHM0JR6G36hBYF7IPu6bWZYuUCN7FiNc8_Tu5PGZcVp1VzrkOgHXtrUhtyOsurEpx_Ao4MpFKrt5KVsS5lU7N3xxgGZzxzLcUdeaEJyZZvuJ22xoC&__tn__=-R
https://www.facebook.com/gyoriottilia/videos/783778015495190/?__xts__[0]=68.ARAs0KUHs_haUkr0K9OQA-TtbA5VezPDV4x-T3BAhvu3jKPdnGH1lCbqbUfyarQHW6sNY9D7Rzj-JcvcBhzqOHWf_cfN-jYqgwXLCTIDCxC3k3-m0UnwejXVjMommmon-h8rSJOFo1DHt76ouHNSHX1LVq4fo8qjSG_1UI-H0WvoXL9Mvg8T-7hfTLWqfP8gBJyAm6FSzWradyL_XFuJZAFJpQC274Ptm_PBRRvKIlS_BaxqQkR-NWmbLgwZAHE5m_BNAs_nrtXpqh3kqk7Ab0Oo_virEZ0psdfn4H8Hc4I20vb2jW6hw7hTqr1k-2_v5_XDy4O39CMtOZ3PefFSgPZrcHCvm62lHHI&__tn__=-R