Kormányzati támogatás budakeszi nemzetiségi intézménynek is

Milliárdos támogatást kapnak a helyi nemzetiségi iskolák Több mint egymilliárd forinttal támogatja a kormány a helyi nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési intézményeket. A fejlesztési támogatásokról szóló dokumentumokat a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át az intézmények vezetőinek a Parlamentben csütörtökön.

Soltész Miklós felidézte: míg 2010-ben 12 nemzetiségi óvoda és iskola volt Magyarországon, addig ma már 91 ilyen intézmény működik, és jelentős részüket helyi nemzetiségi önkormányzatok tartják fenn. Vannak országos önkormányzatok által fenntartottak is, de a jelenlegi támogatással a helyi fenntartásúakat segítik. 60 településről 48 német, szlovák, horvát nemzetiségi fenntartó több mint egymilliárd forintnyi támogatást kapott.

Soltész Miklós úgy fogalmazott a helyi nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézményekről és vezetőikről, hogy megőrzik és továbbadják az egyes közösségek kultúráját, ápolják a nemzeti hagyományokat és nyitottak a többi nemzetiség felé. Van a világban olyan törekvés, hogy mindent összeolvasszanak és egyszínűvé fessenek – jegyezte meg –, de a kormányzat arra törekszik, hogy ez a sok-sok kultúra és szépség megmaradjon.

Az ünnepségen részt vett Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő is, aki FB-oldalán is bejegyzést tett közzé az eseménnyel kapcsolatban:

„NEMZETISÉGI INTÉZMÉNYEK TÁMOGATÁSA Biatorbágy, Budakeszi, Piliscsaba és Solymár települések nemzetiségi intézményeit is támogattuk.”

GRATULÁLUNK a megérdemelt támogatáshoz a budakeszi német nemzetiségű intézmény, a Tarkabarka-Kunterbunt Óvoda esetében is!

hirado.hu

 

Megosztom a cikket