Köszönet a támogatásért

 

A Budakeszi Erkel Ferenc Kamarakórus és a Budakeszi Szépítő Egyesület közös szervezésében rendezték meg 2013. szeptember 14-én azt a nagy sikerű kórustalálkozót, amelynek városunk Erkel Ferenc Művelődési Központja adott otthont, és amely első rendezvénye volt az ŐSZI KONCERTEK címet viselő zenei sorozatnak.

 

A kórustalálkozón a vendéglátó Budakeszi Erkel Ferenc Kamarakórus mellett a budapesti székhelyű Stella Koncertkórus Egyesület, a budaörsi Pro Musica kórus, valamint a törökbálinti Lendvai Károly Férfikar vett részt. A közel másfél órás koncerten klasszikus és kortárs szerzők ? többnyire világi ? művei hangzottak el. Külön hangsúlyt kapott a műsorra tűzött művek kiválasztásában G. Verdi születésének közelgő kétszázadik évfordulója. Tulajdonképpen ezt az évfordulót ünnepelte a fellépő négy kórus azzal, hogy a koncert zárásaként Tóth Csaba karnagy vezényletével közösen szólaltatta meg Verdi Nabucco c. operájának halhatatlan részletét, a Rabszolgák kórusát. A több mint 100 énekes ajkán felcsendülő operarészlet méltán gyakorolt mély hatást az egyébként sajnálatos módon meglehetősen gyér létszámú hallgatóságra.

A koncert és az azt követő baráti találkozó sikeréhez jelentős mértékben járultak hozzá mindazok, akik valamilyen módon támogatást nyújtottak számunkra az előkészítő munkák során. Ezért a támogatásért szeretném a kórusunk nevében is kifejezni köszönetemet a Budakeszi Hírmondó hasábjain keresztül Budakeszi Város Önkormányzatának, az Erkel Ferenc Művelődési Központnak, a Budakeszi Szépítő Egyesületnek, a Stulwerk Kft.-nek, a helyi Dózsa György téri ABC Áruháznak, a Penzió-Süllős Kft.-nek, a Stelázsi vegyesboltnak, a pátyi illetőségű Kozma István, Kukli Gábor és Székely László uraknak, özv. Gräfl Jánosnénak, Bán Mihály és Deres Ferenc kiskereskedőknek, valamint Bokor András József úrnak.

 

Farkas László

a Budakeszi Erkel Ferenc Kamarakórus

vezetője

Megosztom a cikket