Kiszámíthatóbbá válnak a szociális támogatások

A szociális biztonságot erősíti, hogy márciustól járási szintre kerül az időskorúak járadéka, az ápolási díj, a közgyógyellátás, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, valamint az aktív korúak ellátása – hangsúlyozta Tarnai Richárd. A Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kiemelte: a jövőben országosan, egységes elvek alapján állapítják majd meg a jogosultságot ezekhez a támogatásokhoz a járási hivatalok.

 

Március 1-jével átalakul a szociális támogatási rendszer. A változtatás lényege, hogy a jövedelemkompenzációt biztosító támogatások a járásokhoz, míg a kiadáskompenzáló segélyek az önkormányzatokhoz kerülnek ? mondta Tarnai Richárd. Pest megye kormánymegbízottja kiemelte: a változtatások célja, hogy a rászorulók átláthatóbb és igazságosabb keretek között juthassanak hozzá az őket megillető támogatási formákhoz.

Az aktív korúak ellátása átkerül március 1-jével a járási hivatalokhoz az önkormányzatoktól, de márciusban a pénzüket az állampolgárok még az önkormányzattól kapják meg, abban a formában, ahogyan korábban.

A járási hivatal jogosult március 1-jétől kezdődően az aktív korúak ellátásával kapcsolatos ügyek intézésére ? hívta fel a figyelmet a változásra Pest megye kormánymegbízottja.

A kérelmeket be lehet nyújtani:

– a polgármesteri hivataloknál (ahol eddig is), amelyek továbbítják a járási hivatalok részére,

– járási hivataloknál ügyfélfogadási időben,

– a kormányablakokban,

– a járási hivatalok kirendeltségein,

– a járási hivatalok települési ügysegédeinél.

A jövedelemkompenzáló támogatásokat márciustól teljes egészében a központi költségvetésből finanszírozzák, az önkormányzatoknak ebben már nem lesz szerepük. Ezért változik a kifizetések módja is. A 2015. március hónapra járó ? április 5-ig esedékes ? támogatási összegek utalásáról már a kormányhivatalok gondoskodnak majd. Az ügyfelek postai úton vagy az általuk megadott bankszámlára kaphatják meg a támogatásokat.

Két formája lesz a szociális támogatásoknak: a járásoknál az úgynevezett jövedelemkompenzáló, míg az önkormányzatoknál kiadáskompenzáló támogatások igényelhetők ? tájékoztatta lapunkat Tarnai Richárd. A jövedelemkompenzáló támogatás célja, hogy mindenki számára biztosítsanak egyfajta minimumot, ha nincs más jövedelmük. Kiadáskompenzáló támogatást pedig azok kérhetnek, akiknek nehézséget jelent a rezsi vagy más családi kiadás kifizetése ? fűzte hozzá a kormánymegbízott. Az önkormányzatoktól kérhető kiadáskompenzáló támogatások elnevezése márciustól egységesen települési támogatásra változik. Ennek keretében az önkormányzatok az általuk támogatandónak ítélt, rendeletükben szabályozott élethelyzetekre nyújthatnak támogatást. (Ebbe tartoznak majd bele a korábbi átmeneti, családi krízis-, lakásfenntartási- vagy más címen kifizetett segélyek.)

Pest megye kormánymegbízottja elmondta, a járásoktól kérhető továbbra is az időskorúak járadéka, az ápolási díj, a közgyógyellátás, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság ellátás, és március 1-jétől az aktív korúak ellátása (foglalkoztatást helyettesítő támogatás FHT, és egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás EGYT).

 

A jelenlegi ügyfeleknek a hatáskörváltással összefüggésben nincs teendőjük, az új ellátásra való jogosultságukat a jegyzők február hónap végéig hivatalból vizsgálták felül. Az aktív korúak ellátásával kapcsolatos iratokat a jegyzők legkésőbb 2015. március 6-áig adják át az illetékes járási hivatal számára. Az átvételt követően a járási hivataloktól az ügyfelek értesítést kapnak.

Legfontosabb különbség az új rendszerben, hogy a továbbiakban nem a jegyző, hanem a járási hivatal állapítja meg az aktív korúak ellátását, oda is kell a kérelmeket leadni, valamint a folyósított összegeket postai úton vagy bankszámlára utalja az állam (kormányhivatal) ? foglalta össze a lényegesebb változásokat Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja.

Megosztom a cikket