?Itt élni az más habitust és más gondolkodásmódot igényel?

A Buda Környéki Televízió a Buda környéki körkép sorozatában ezúttal Remeteszőlősre látogatott el. A település bemutatása szokatlan helyszínen kezdődik: a konténer-

önkormányzat szép, rendezett környezetében?

 

Kényszer szülte megoldás az önkormányzat jelenlegi épülete, nem az ideális, de abban a helyzetben optimális megoldás. Három hónapjuk volt a probléma elrendezésére ? kezdte a beszélgetést Szathmáry Gergely polgármester úr. Igen, ez olcsó, takarékos önkormányzat. Belül azért otthonosabb?

A hivatal háromfős (a polgármesterrel együtt). Itt működik a hivatal, itt rendel hetente négyszer a védőnő, valamint egyszer a gyermekorvos.

A január 1-jétől bekövetkezett változásokkal kapcsolatban a polgármester úr elmondta, hogy arra törekedtek, hogy a helybeli ügyek valóban helyben maradjanak. A kistelepülések értik, segítik egymást, a társtelepüléseken önálló ügyfélfogadás van.

Remeteszőlős lakossága folyamatosan nő, jelenleg 754-en vagyunk, 10 év alatt 2 és félszeresére növekedtek. Hosszú út vezetett addig, amíg ki tudtak válni Nagykovácsiból, 2002-től önálló község.

Sok fejlesztést sikerült megvalósítaniuk. Ki lehet emelni a játszóteret, a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében elnyert pályázatból építettek meg, 10% önrésszel.

A polgármester úr nagy hangsúlyt fordít a lakosság megismerésére, szépen, folyamatosan épül a közösség. Az ő gondolataik mindig eljutnak hozzá. Pezsgő közösségi élet folyik, évente 3-4-szer megjelenik a helyi újság, honlapot, levelezési rendszert üzemeltetünk, a nyár elejei juniális sok embert megmozgat, havonta a Remete Csemete Alapítvány közösségi rendezvényeit lehetne még kiemelni (töklámpás felvonulás novemberben, remeteszőlősi olimpia). Összességében: faluközösségként tudunk funkcionálni! A lakosok aktívan vesznek részt a falu rendezésében is (Bodzaliget).

Ami leginkább hiányzik a településről: az óvoda, hiszen nagyon sok gyerek van, hála istennek! Nekik már úgy kell felnőniük, hogy ismerjék, segítsék egymást.

Ami a legégetőbb probléma: a költségvetés radikális csökkenése. Idén sok feladatot átvett az állam, az állami normatíva viszont jelentősen csökkent, 30 millióról 16 millióra, így idén 6 milliót (!) kapnak az államtól. Igaz, az adósságaikat is átvállalták.

?A ránk hárított feladatok elvégzése nagyon nagy odafigyelést, rengeteg munkát igényel. Fő feladatunk: a kötelező feladatok elvégzése mellett jó gazdaként üzemeltessük szeretett településünket? ? mondta Szathmáry Gergely, Remeteszőlős polgármestere.

 

Szabó Tibor Mihály

 

A Buda Környéki Televízió rövid összeállításának megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket