Ifjúsági klub nyílt Budakeszin

2013. december 18-án megnyílt a Budakeszi Ifjúsági Klub, melynek célja a fiatalok szabadideje hasznos eltöltésének biztosítása, programjainak szervezése.

 

2013. november 17-én az önkormányzat meghozta döntését: legyen településünkön ifjúsági klub. ?A helyet a művelődési ház biztosítja, a tartalmat ti fogjátok beletenni, gyerekek? ? summázta a dolog lényegét Fajtha Anita, az ifjúsági klubnak otthont adó Erkel Ferenc Művelődési Ház igazgatója. A klub létrehozását csakis különböző támogatások igénybevételével lehetett megvalósítani. Az önkormányzat 200 E Ft-ot biztosított e célra, a Stulwerk Kft. 8 széket adományozott, a HÍD családsegítő társasjátékokat vásárolt. Bruckner Zoltán szülő 50 000 forinttal támogatást adott (a támogatók nevét a téglákon olvashatjuk). A művelődési ház saját keretéből 272 E Ft-t teremtett elő, amelyből Led tévét, Xbox játékokat vettek. Az igazgató asszony köszönetet mondott munkatársainak, akik sok plusz munkát vállaltak a klub megnyitása érdekében.

Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester asszony első szava szintén a köszöneté volt. ?Valóban nagyon szép, barátságos, szimpatikus hely jött létre, ahol tényleg jól érezhetik magukat a fiatalok. Természetesen, nem azt mondjuk meg, hogy itt mit lehet csinálni, a mi feladatunk csupán a keretek biztosítása. Ti fogjátok tartalommal megtölteni a helyet.? A továbbiakban egy kínai mondást idézett: ?Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát, ha terved egy életre szól, embert nevelj.? Az egész önkormányzat legfontosabb szempontja: az emberközpontúság. A klub megnyitásával az ifjúságot szeretnénk bevonni a helyi közéletbe. A fiatalok ne ?csak? lakjanak Budakeszin, hanem ez legyen az otthonuk ? jelentette ki a polgármester.

 

Bakács Bernadett alpolgármester megemlítette, hogy az önkormányzat már 30 évvel ezelőtt szeretett volna ifjúsági klubot nyitni. Most sikerült…

Minden gyermek egy végtelen lehetőség. Ezt a végtelen lehetőséget sokféle (jó és rossz) erő akarja megnyerni magának. A most megnyíló klub ez utóbbi szeretne lenni. ?A ti generációtok sok mindenben többet tud a szülei nemzedékénél. De az alapvető helyzeten ez nem változtat: kölcsönösen egymásra vagyunk utalva, illetve a szeretet és a biztonság továbbra is a legnagyobb érték. ?Várjuk javaslataitokat: milyen helyet szeretnétek, ahol jól érzitek magatokat? ? fejezte be beszédét Bakács Bernadett.

 

Tóth Levente, az ifjúsági klub vezetője ironikus beszédében kifejtette: ?Az elég jó lenne, ha valaki megtiltaná nekünk, hogy klubot alakítsunk. Rögtön tudnánk, mit kell csinálni. Ez a kegyetlen világ elvette a harcolás lehetőségét, s most itt állunk, hogy valamire jóízűen nemet mondhatnánk.?

Az első program egy szilveszteri after party lehetne, amelyet közösen kell létrehozni.

 

Czifra Zsuzsanna, a SZIA igazgatónője mindenképp üdvözlendőnek tartja a klub létrejöttét. A mai fiatalok nem szívesen fogadják a felnőttek által felkínált lehetőségeket, és itt alapvetően saját maguk határozhatják meg a programokat, a kereteket.

 

Ezután eljött a várva várt pillanat: a polgármester asszony ünnepélyesen átvágta a szalagot, és ezzel hivatalosan is megnyílt Budakeszi legfrissebb intézménye. A fiatalok hamar igénybe is vették a klubot: hatalmas csocsómeccsek zajlottak, többen a bokszzsákot püfölték vagy játszottak az elektronikus játékokkal.

Azt kívánhatjuk, hogy a fiatalok érezzék sajátjuknak a klubot, töltsék el tartalmasan szabadidejüket, lakják be a helyiséget minél hamarabb, teremtsék meg második otthonukat.

 

Szabó Tibor Mihály

Fotógaléria itt.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket