Hagyományok Ünnepe

Szeptember 22-én a Kerekmezőn rendhagyó hagyományőrző, kulturális rendezvényt láthatott Budakeszi lakossága. Az esemény fő attrakciója Ruszák Mátyás lovasíjász világbajnok bemutatója, a Keszi Íjászok és a Levéd Őrsége Íjászcsapatok közös fellépése volt. Sötétedéskor fellobbant a szertűz, amellyel a nap-éj egyenlőségre emlékeztek a résztvevők.

 

Több budakeszi és Buda környéki hagyományőrző csoport összefogásával jött létre ez a csodálatos hagyományőrző, ismeretterjesztő rendezvény. A Kerekmező (Árpád fejedelem tér, a 222-es végállomásánál) kitűnő helyszínválasztásnak bizonyult: mind a lovasíjász kifutópályának, mind az íjászbemutatóknak biztonságos terepet adott. Már messziről látszott a nem mindennapi helyszín a két fehér jurtával, hatalmas előkészített máglyával, lovakkal, szekérrel. Az érdeklődők is folyamatosan érkeztek, az eseményre több százan látogattak el.

 

A Keszi Íjászoknál hagyománnyá vált a nap-éj egyenlőségek és a napfordulók őseink hagyományai szerinti megünneplése. Idén éppen szombatra esett az őszi nap-éj egyenlőség, így felvetődött, hogy az esemény köré egy hagyományőrző délután szerveződjön. Molnár András hatalmas energiával állt neki a szervezésnek és pár hét alatt az ötletből valóság lett: budakeszi civil szervezetek összefogásával létrejött a sokrétű, színvonalas rendezvény.

 

A legnagyobb érdeklődés Ruszák Mátyás budakeszi lovasíjász fellépését övezte, hiszen Matyi tavaly Jordániában megnyerte a lovasíjász világversenyt, három héttel ezelőtt az Európa-bajnokságon összetett negyedik helyezéssel büszkélkedhetett. Az Íjász Útja Lovasiskola képviseletében tartott egy izgalmas bemutatót, amelyen kabak stílusban vágtázva lőtt a célokra előrefelé, oldalról és hátrafelé. Ezután karikásostorral csapta le bátor hölgykísérői kezéből a kitartott szalagos pálcákat. Kardos, majd csatabárdos bemutatót is tartott, amely szintén hatalmas ügyességről tanúskodott. A gyerekek körében a legnagyobb sikernek a farkas és őz képekre vágtából leadott lövések számítottak, az „állatoknak” nem volt esélyük.

 

 

Nagy sikert aratott a Keszi Íjászok és a budajenei Levéd Őrsége Íjászcsapat közös harcászati bemutatója. A két íjászcsapat évek óta baráti és szakmai kapcsolatban áll egymással, azonban ez volt első közös fellépésük. A talpas íjászok 12 fős bemutatója sok érdekes, látványos elemet vonultatott fel: a sorlövés, ékalakzat, farkasfog, térdelő, fekvő lőállás, hátrafelé lövés mind-mind a koreográfia része volt. A Levéd Őrségének tagjai az íjászati bemutató után harcászati előadást tartottak, a nézők megismerkedhettek a kard, a fokos, a pajzs és a kelevéz használatával. A bemutatók után gyermekek és felnőttek különböző erősségű íjakkal próbálhatták ki az íjazás művészetét.

 

Az eseményen ismeretterjesztő előadásokat is hallhattak az érdeklődők: Dr. Siklósi Gyula régész professzor előadását a honfoglalás kori régészeti eredményekről, a 70-es évekbeli budakeszi honfoglalás kori leletekről; Szántai Lajos művelődéstörténész a honfoglalók ünnepeiről, a magyar történelem érdekes részleteiről tartott izgalmas előadást.

 

A szervezők a gyermekekre is gondoltak: a gyerekíjászat mellett megismerkedhettek Tóth Nóra segítségével a nemezelés technikájával, Czeiler Zsolt fafaragó fajátékokkal gyerekjátszót alakított ki, Lőrincz Éva a honfoglalás kori kerámiázás rejtelmeibe vezette be a gyerekeket. Körtvélyesi Eszter jóvoltából a foltvarrás technikáját is elleshették, és sátrukban felnőtt és egyedi gyerek  textil lakberendezési tárgyakat is lehetett vásárolni. A gyerekeknek nagy élmény volt bemenni és szétnézni a két jurtába, amelyeket a Kompánia Színház bocsátotta rendelkezésre. A gyerekek lovagolhattak is Pénzes Kálmán mezőőr jóvoltából. A Csillagszemű Táncegyüttes budakeszi növendékei fergeteges táncbemutatót tartottak, amelyet hatalmas taps kísért.

 

 

A vendégeket finom ételek várták, ízletes pörkölt készült a JobbKor Polgári Egyesület jóvoltából és Bezeczki Erzsébet vezényletével. A gyerekek kipróbálhatták a kürtőskalács sütését tűzön. Sötétedéskor a meleg tea jó szolgálatot tett az egyre hűvösebb időben.

 

A esemény központi eleme a szertűz (máglya) begyújtása volt sötétedéskor. Az íjászok tüzes nyilakkal lobbantották be a szertüzet, majd a Keszi Íjászok, törzsfője, Mogyorósi Imre olvasta fel a honfoglalás kori Árpád-imát. Ezután körtánc következett a lobogó máglya körül, melyhez a népzenét Kerényi Róbert és zenekara szolgáltatta.

 

KÉPTÁR

KÉPTÁR A KESZI ÍJÁSZOK HONLAPJÁN

 

Szervezők: Molnár András, Horváth Domokos, Szentei Norbert, Keszi Íjászok

 

Fellépők: Íjász Útja Lovasiskola ? Ruszák Mátyás,

Keszi Íjászok, Levéd Őrsége Íjászcsapat,

Dr. Siklósi Gyula régész professzor,

Szántai Lajos művelődéstörténész,

Csillagszemű Táncegyüttes Peták Eszter vezetésével.

Közreműködők: Zene: Kerényi Róbert és zenekara;

Állványzat, vesszőfogó háló: Eszes Zoltán, Zsólyomi Zsolt, Krizsán Zoltán;

Nemezelés: Tóth Nóra;

Fafaragás, fajátékok: Czeiler Zsolt;

Kerámia: Lőrincz Éva;

Vendéglátás: JobbKor, Bezeczki Erzsébet;

Foltvarrás: Körtvélyesi Eszter;

Lovasíjász logó tervezés: Makhult Gabriella

Jurták, hangosítás: Kompánia Színház;

Padok, asztalok: Erkel Ferenc Művelődési Központ.

 

B.G.

Megosztom a cikket