Skip to content Skip to left sidebar Skip to right sidebar Skip to footer

Dr. Farbaky Péter kitüntetése

Szent István napján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából kitüntetést adott át a Budakeszin élő dr. Farbaky Péternek, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató-helyettesének.

 

 

Dr. Farbaky Péter muzeológus kiemelkedő teljesítményéért a Móra Ferenc-díjat vehette át. A Móra Ferenc-díj azoknak a muzeológusoknak adományozható állami kitüntetés, akik jelentős teljesítményükkel szakterületük fejlődését szolgálták, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel a múzeumi munka előrehaladását segítik. A nemzeti kulturális örökség minisztere alapította a 3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelettel. A díjat évente, augusztus 20-án, öt személy kaphatja. A kitüntetett 200 000 forintot, valamint az adományozást igazoló okiratot és érmet kap.

 

Dr. Farbaky Péter tanulmányait 1975 és 1980 között végezte a Budapesti Műszaki Egyetemen építész szakon, 1985?89-ig az ELTE-n művészettörténet szakon. 1980-tól a FIMÜV budapesti műemléki osztályán dolgozott, 1983-tól annak tudományos csoportjában. Ugyanezt a munkát 1991-től a Hild?Ybl Alapítvány keretében folytatta. 2001. augusztus 1-je óta a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának igazgatója. 1991 és 97 között tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának; 1995-től tagja a vicenzai Palladio Központ társaságának; 2000 óta az MTA Művészettörténeti Bizottságának, amelynek 2002 óta a titkára. 1999-től az ELTE meghívott előadója.

Forrás: MTI, Wikipédia

A Móra Ferenc-díj azoknak a muzeológusoknak adományozható állami kitüntetés, akik jelentős teljesítményükkel szakterületük fejlődését szolgálták, és tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel a múzeumi munka előrehaladását segítik. A nemzeti kulturális örökség minisztere alapította a 3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelettel [1].
A díjat évente, augusztus 20-án, öt személy kaphatja. A kitüntetett 200 000 forintot, valamint az adományozást igazoló okiratot és érmet kap.
Megosztom a cikket