Értékesítési pontot nyitott a Magyar Államkincstár Budakeszin

 

Az új szolgáltatás a Kormányablak épületében, a Dózsa György tér 25. szám alatt vehető igénybe szerdánként és péntekenként. Az eseményről Dr. Túri Ibolya, a Pest Megyei Kormányhivatal igazgatója, Balatoni Ildikó, a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese és dr. Győri Ottilia polgármester tartott sajtótájékoztatót.

 

A Magyar Államkincstár Budakeszin nyitotta meg újabb állampapír értékesítési irodáját, ahol könnyen hozzáférhetőek a Kincstár pénzforgalmi szolgáltatásai. Az ügyfélszolgálati iroda – amely a járási hivatal épületében működik ? elsősorban a budakeszi lakosok és a környéken élő több tízezer ember, illetve az ide érkező turisták ügyintézését könnyítheti meg.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmával tartott sajtótájékoztatón Balatoni Ildikó a Magyar Államkincstár pénzforgalmi elnökhelyettese hangsúlyozta: az állampapírok jelentik a legbiztonságosabb és az egyik legmagasabb hozamú befektetési lehetőséget. Lejáratkor a tőke teljes összegére, valamint az esedékes kamatokra – értékhatártól függetlenül – teljes körű az állami garancia. Nincs forgalmazói kockázat sem, hiszen a forgalmazó Magyar Államkincstár 100 százalékban állami tulajdonú szervezet. Elnökhelyettes asszony elmondta, az elmúlt időszakban jelentősen bővült az állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálati hálózat, hiszen országszerte újabb 25 értékesítési pont nyílik meg. Hangsúlyozta: ma már 180 ezer ügyfelet számlál a Magyar Államkincstár, amely országosan mintegy 850 milliárd forintos megtakarítást kezel, a deviza alapú befektetések mértéke pedig eléri 560 millió eurót. Balatoni Ildikó elmondta, hogy a Magyar Államkincstár minden évben jelentős erőfeszítéseket tesz szolgáltatásainak népszerűsítése érdekében, kiemelten a lakossági állampapír forgalmazásra.

A tavalyi évben hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került meghirdetésre a Mesterecset elnevezésű országos rajzpályázat általános iskolás gyermekek részére a Kincstári Start- értékpapírszámla nyitások népszerűsítése érdekében. A pályázattal nem titkolt szándéka volt a Kincstárnak, hogy ráirányítsa a figyelmet a Babakötvény befektetésre, hiszen ez által is biztosított lehet a gyermekek jövője. Idén, a nagy sikerre való tekintettel, második alkalommal kerül megrendezésre a rajzpályázat, amely május 2-ával indult el.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Kincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatain változatos állampapír kínálatból lehet választani. Mindenki megtalálhatja a számára megfelelő befektetési lehetőséget attól függően, hogy mennyi időre, milyen kamatozás mellett szeretné lekötni a pénzét. Az úgynevezett kincstárjegyek (Diszkont-, Féléves-, Kamatozó Kincstárjegy) 3 és 12 hónap közötti futamidejű, rövid lejáratú állampapírok. A Magyar Államkötvények futamideje ennél jóval hosszabb, 3 évtől 15 évig is terjedhet, fix-, illetve változó kamatozás mellett, tehát azok részére ideális, akik hosszabb távon szeretnék jó helyen tudni a pénzüket. A Kincstár is forgalmazza a 3, illetve 5 éves futamidejű Prémium Magyar Államkötvényt, a 4, 6, illetve 10 éves futamidejű Bónusz Magyar Államkötvényt, illetve az euróban kibocsátott és forgalmazott Prémium Euró Magyar Államkötvényt is.

A hagyományos értékpapír nyilvántartási-számlákon kívül nyithatók adókedvezményre, illetve adómentességre jogosító Tartós Befektetési Számlák, továbbá az életkezdési támogatás befektetésére Kincstári Start-értékpapírszámlák.  Az állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatokon – így Budakeszin is – kizárólag bankkártyás fizetésre van lehetőség, ugyanakkor kiegészítő – Telekincstár, Webkincstár, illetve Mobilkincstár – szerződések megkötését követően az állampapír befektetéseket kényelmesen interneten, vagy telefonon keresztül, akár otthonról is intézhetik az ügyfelek – mondta Balatoni Ildikó, hozzátéve, hogy a Kincstár kollégái hetente kétszer, szerdán 8-18 óra között és pénteken 8-14 óra között várják a leendő és meglévő ügyfeleket a Dózsa György tér 25. szám alatti irodában.

Az értékesítési pont megnyitóján részt vett Dr. Túri Ibolya, a Pest Megyei Kormányhivatal igazgatója, aki megköszönte a Kincstár vezetésének a város, a térség iránt tanúsított folyamatos érdeklődését, figyelmét, ami elvezett a mostani megnyitóhoz. Igazgató asszony kiemelte, hogy Pest megyében, a mostani nyitással együtt – Gödöllő, Szigetszentmiklós, Érd, Monor és Dunakeszi után – már 6 helyen tudnak számlát nyitni a pest megyei lakosok.

 

Megosztom a cikket