Csökkent Budakeszi átmenő forgalma

Az M1 autópálya pátyi lehajtójának tavaly év végi átadása óta érezhetően csökkent a Páty felől érkező gépkocsiforgalom, ritkábban alakulnak ki dugók a Fő utcán, így a forgalmi csúcsidőszakokban rövidebb lett a fővárosi buszjáratok menetideje is. Az átadóünnepségen részt vett Budakeszi polgármestere, dr. Győri Ottilia is.

Pántya József útépítési beruházások támogatásáért felelős helyettes államtitkár, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Menczer Tamás országgyűlési képviselő, Székely László, Páty polgármestere és Tarjáni István, Biatorbágy polgármestere az átadó ünnepségen

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Menczer Tamás országgyűlési képviselőnk jelenlétében adták át december 15-én az M1 autópálya és Páty közötti összekötő út első ütemében megépített útszakaszt. Az erre vonatkozó első tervek éppen 25 éve, 1998-ban születtek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint a most befejezett I. ütem során 2-szer egysávos összekötő utat alakítottak ki mintegy 900 méter hosszan. A beruházás részeként két új körforgalmú csomópont épült.

Országgyűlési képviselő úr választási ígérete volt, hogy meg fog épülni az M1 autópálya pátyi lehajtója. December 15-én átadták a beruházás első szakaszát, és már megjelentek az első posztok, kommentek, fotókkal a budakeszi Facebook-csoportok-ban, hogy „hova lett a dugó a budakeszi Fő utcán csúcsidőkben?”. Ön már kapott lakossági visszajelzéseket?

Menczer Tamás: Az, hogy minden bajunk megoldódott túlzás, de örülök, hogy tettünk egy komoly lépést előre. A lehajtó új lehetőséget, alternatívát jelent sokaknak, így számos településnek – a választókörzetem nagyjából felének – jelent könnyebbséget. A közlekedés a budakörnyé-ki régióban kulcskérdés, minden erőmmel azon vagyok, hogy utakat építsünk, fejlesszünk, javítsunk. Nehezíti a dolgunkat, hogy az elmúlt években a világgazdaság a Covid és a háború, valamint a szankciók miatt kétszer is a feje tetejére állt, ezt természetesen Magyarországon is érezzük. Ilyen körülmények között fejleszteni nehéz, így nagy öröm, hogy a lehajtóra és a pátyi elkerülőre a kormány képes volt 5,8 milliárd forintot biztosítani. A budakeszin élők közlekedését szintén segíti, hogy tavaly 18 utcát újítottunk fel, és megépítettük a Makkosi utat összesen 567 millió forintos kormányzati forrásból.

Tavaly több fontos beruházás megvalósult Budakeszin, miután az ön közbenjárására sikerült kormányzati támogatáshoz jutni. Idén is lát esélyt további fontos, tervezett beruházások kormányzati támogatására?

M. T.: Találkozásaink, beszélgetéseink során a Budakeszin élők elmondták, hogy ezekre a fejlesztésekre szükség van, közös siker, hogy megvalósultak, ezek mind könnyebbé teszik a mindennapokat. Az új egészségház növeli a kapacitásokat, csökkenti a várakozási időt, Pócza Péter doktor úr vezetésével remek csapat áll a betegek rendelkezésére. A visszajelzések alapján az uszoda tetszik az embereknek, és mivel a gyermek az első, a játszóterek felújítása szintén kiemelt jelentőségű. Köszönetet szeretnék mondani Győri Ottilia polgármester asszonynak és munkatársainak, nagyon sokat tesznek azért, hogy Budakeszi lépésről lépésre fejlődjön. A polgármester asszony lendülete, eltökéltsége nagyban segíti a munkámat, a napokban is egyeztettünk a feladatokról. Folytatjuk a munkát, felújítjuk és bővítjük a Honfoglalás téri játszóteret, felújítjuk a Czövek Erna Zeneiskola, valamint a Széchenyi István Általános Iskola udvarát. Emellett a FOR-FA épület helyén 400 millió forintból négy új tantermet építünk. Teendőnk még van bőven.

Sükösd Levente

Budakeszi Hírmondó 2023. január

Megosztom a cikket