Csészényi Kávézó és Pörkölő

Nem, sajnos ez a kávézó nem Budakeszin csábítja illataival az itt élőket, de tulajdonosa, Lelkes Péter városunkban él, így aztán talán nem meglepő, hogy a Hírmondó is megkereste őt. Meg aztán ki tudja, mit hoz az élet, és egyszer csakugyan nyílik majd Budakeszin is egy kávézó, mely akár lehetne egy újabb Csészényi is.

Hogyan lesz egyszer valakiből kávézó és pörkölő tulajdonos?

– Nem kávézósként kezdtem. Papír-régiség boltom volt az Attila úton, ahol elsősorban XX. század eleji éttermi számoló cédulák, mozi-, színházi- és egyéb reklám plakátok, képes levelezőlapok stb. között válogathattak a gyűjtők. Egy barátom vitt bele a kávé világába, akinek 20 évvel ezelőtt már volt egy kisebb kávézó lánca és pörkölő műhelye. 2003-ban kezdtem el gondolkodni egy saját kávézó megvalósításán, több mint 2 év kellett hozzá, hogy az álom valóra váljon. A Krisztina körúton – csaknem szemben a katolikus templommal – találtunk rá az akkor már végleg bezárt Rill órásműhelyre. Ennek a helyén nyitott meg a kávézó 2005 decemberében. Az órásműhely mellett megszűnt divat butikot is hozzáépítve sikerült a 60 m²-es kávézót kialakítani, egy 10 m²-es galériával is bővülve.

Nagyon eredeti elnevezést találtak!

– Ihletője Széchenyi István neve volt, hiszen a velünk csaknem szemközti Krisztinavárosi Havas Boldogasszony templomban kötött házasságot Széchenyi István Seilern Crescentiával 1836-ban, mely egy emléktáblán is olvasható a templom falán. Egy nyelvi leleménnyel lett a Széchenyiből Csészényi.

 Nagyon harmonikusan keveredik a hagyomány és modern- ség a kávézó kialakításában.

– Kávézónk kialakításakor fontos volt számunkra a békebeli hangulat felidézése, a hagyományok őrzése: így a kávézó helyén egykor üzemelő Rill órásdinasztiának is emléket állítottunk, a falak pedig korabeli zománctáblákon, plakátokon, képeken őrzik a letűnt korokat. Fontos szempont volt számunkra az is, hogy kávézónkban kényelmesen érezze magát mindaz, aki egyedül tér be a kutyájával egy feketére elolvasni a napilapokat, mind pedig az, aki meghitt baráti beszélgetésre, családi találkozóra, üzleti tárgyalásra érkezik.

Az egyik falon legalább 100 darab – ipartörténetileg is értékes – gyönyörű kézi kávédarálót láthatunk, mely az egyik fő látványosság, mikor az ember belép az ajtón.

– Ezeket a kávézó megvalósításának két és fél éves időszakában vásároltuk meg innen-onnan. Kínálatuk nagyon széles választékkal várja a kávézás szerelmeseit. Vendégeink több mint 30 féle kávéitalból válogathatnak, melyek a világ nagy kávétermő területeiről származnak (Guatemala, Columbia, India, Kuba, Peru, Etiópia, Costa Rica, Kenya). Pontosan meghatározott termőterületről érkező, fenntartható módon termesztett, kiváló minőségű arabica kávékat pörkölünk, melyek kézzel szedettek és válogatottak. Kávéink a legmagasabb (SCA) minősítéssel rendelkeznek.

 Egy ilyen igényes kávéválaszték az évek során nyilván egy igényes vendégkört is megteremtett, jelentős törzsvásárlói bázissal, melyet csak magasabb kategóriájú kávéfőző- és pörkölő gépekkel lehet kielégíteni, megtartani.

– Kávézónk ritkaságszámba menő különlegessége, hogy kávéinkat helyben pörköljük – így italaink mindig frissek és ízletesek! Sőt, ha valaki az élményt otthon is megismételné, frissen pörkölt kávéinkat kimérve is áruljuk, haza is vihető. Időről időre járjuk a különféle nemzetközi szakmai bemutatókat, vásárokat. Az itt megismert trendek, fejlesztések ismeretében döntünk ezeknek az új gépeknek a megvásárlásáról. 2011-ben vettük az első pörkölőgépünket, mely akkor még csak a saját kávézónk szükségleteit elégítette ki. Ezt követően 2016-ban egy lényegesen nagyobb kapacitású gép került hozzánk, mely lehetővé tette, hogy más kávézók, irodák számára is pörköljünk és elindítsunk egy webáruházat is. Ezzel párhuzamosan egyre több beállítási lehetőséggel rendelkező profi kávéfőző gépet és darálót is vásároltunk. A kisebb pörkölőnket, azóta bemutatóinkon használjuk, amolyan kedvcsináló látványelemként.

A frissen főtt kávé különlegességek mellett nyilván más is kerül az asztalokra…

– A kávékon kívül forrócsokoládékkal, prémium szálas teákkal, süteményekkel, szendvicsekkel és évszakonként megújuló egyedi kínálattal várjuk a hozzánk betérőket. Ennivaló édes és sós finomságaink is a minőséget képviselik: süteményeink
kézműves készítésűek, nem tartalmaznak semmilyen tartósítószert és adalékot, ciabatta szendvicseink is csak kiváló, friss alapanyagokból készülnek.

Gondolom, önök számára is egy nem várt, hirtelen lórugással volt egyenlő, mikor márciusban a koronavírus- járvány kapcsán – a szigorú korlátozások részeként – be kellett zárni a Csészényit is.

– A bejelentés előtti napon még telt házunk volt, aztán jött a roló. Nyárig gyakorlatilag az eddigi szolgáltatásaink közül csak a webáruház működött, ahol frissen pörkölt kávéinkat rendelték a vásárlóink. Aztán nyáron volt egy reménysugár az újbóli nyitással. Ősszel pedig jött az újabb bezárás, a webshopunk azóta is változatlanul működik, és részleges nyitva tartással várjuk vendégeinket. Reméljük, hogy mihamarabb kinyithatunk mindenféle korlátozás nélkül.

Ha majd egyszer elvonulnak a sötét felhők a vendéglátás feje fölül, azt hiszem, örömet okozna sok budakeszi lakos számára is, ha itt is nyitnának egy Csészényi kávézót! Már csak azért is, mert városunkban és a térségi településekenországosan is kiemelkedő a vásárlóerő, sok az igényes fogyasztó.

– Már gondolkodtunk ezen, de Budakeszi adottságai nagyon korlátozottak abból a szempontból, hogy hol lehetne kialakítani egy olyan ideális helyet, amely viszonylag formálható ilyen célokra. Ám jelenleg mi is abban a cipőben járunk, hogy az a pénz, amit az ember befektetne, azt a Covid-19 járvány elvitte pillanatok alatt. Most az újranyitás lebeg legfőbb célként a szemünk előtt.

Horváth Jenő

Megosztom a cikket