Budapesten a legnagyobb a járvány berobbanásának kockázata

Müller Cecília tiszti főorvos az operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt napon két 80 év feletti beteg halt meg koronavírusban és ezzel 34-re emelkedett az áldozatok száma. A fertőzöttek száma 733-ra emelkedett, míg a gyógyultak száma 66-ra nőtt.

Eddig 21,250 laboratórium tesztet hajtottak végre. A tiszti főorvos elmondta, hogy a fertőződések Budapestre és Pest megyére koncentrálódik. A legtöbben Budapesten vannak, a teljes fertőzöttek 42 százaléka. Pest megyével együtt ez az arány a teljes betegszám 62 százalékát teszi ki.

Müller Cecília elmondta, hogy nagy a kockázata, hogy a fővárosban berobban a járvány, ezért még szorosabb együttműködést várnak el a fővárosiaktól.

Arra kérte a lakosokat, hogy ne lazítsanak az eddig meghozott intézkedéseken. „Tapasztalataink szerint sokan nem veszik komolyan a kijárási korlátozásokat és nem tartják be azokat” – mondta. Az idősekhez fordulva elmondta, hogy próbálják meg lerövidíteni a közterületeken eltöltött időszakot.

A fiatalakat arra kérte, hogy kerüljék a csoportosulásokat, mert bár náluk enyhébb lefolyású a vírus, de ők lehetnek a hordozók. Még sokkal nagyobb fegyelmezettségre van szükség – tette hozzá. Ha nem tartjuk be a szabályokat, akkor egy robbanásnak nézhetünk elébe – figyelmeztetett.

Kiss Róbert alezredes elmondja, hogy az elmúlt 24 órában két konvojban érkeztek haza magyarok Tirolból. Szombat este 149 fő, vasárnap 70 személy tért vissza buszokkal és kocsikkal. Elmondta, hogy a 13-ik kerületben illegális gyorsulási versenyt tartottak. A rendőrök intézkedtek és szankciókat szabtak ki.

Elmondta, hogy eljárás indult egy csaló ellen, aki egészségügyi maszkokat és fertőtlenítőket kínált, de a termékeket nem szállította le. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az operatív törzs szerdán tesz javaslatot a kormánynak a kijárási korlátozás esetleges meghosszabbításáról.

hirado.hu

Megosztom a cikket