Budakeszit képviseltük a Koncz János Hegedűversenyen

A Koncz János Hegedűverseny volt hazánkban az első zeneiskolai tehetségkutató verseny, amely példaként szolgált a többi zeneiskolai hangszeres versenyhez.

 

A háromévente ismétlődő verseny idén november 22?24-ig kerül megrendezésre Szombathelyen. Az országos döntőre a versenyzők területi válogató meghallgatásokról kerülnek be.

 

A Pest megyei válogatóra október 9-én került sor Szentendrén a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában, ahol idén, sok év óta először Budakeszi is képviseltette magát.

 

A versenyen Soós Anna, a Czövek Erna Zeneiskola másodikos hegedű tanszakos növendéke indult az I. korcsoportban. Anna előadásában meghallgathattuk Rényi Albert: Andante con moto (G-dúr) című darabját, John Stanley: Allegretto Graziosót, továbbá Oscar Rieding: D-dúr hegedűverseny I. tételét. A versenyzőt Fledrich Zsanett tanárnő készítette fel, zongorán pedig Juan Pablo Bautista Cano tanár úr kísérte. Ezúton szeretnénk megköszönni a tanárnő és a tanár úr munkáját és segítségét, továbbá a Czövek Erna Zeneiskola vezetésének, tanárainak és növendékeinek a biztatást és a lehetőséget a részvételre.

 

 

Fotó: Soós Miklós

 

2013.10.14.

Szabó Alexandra

Megosztom a cikket