Budakesziről a Karc FM-en
Új ellátási szint a budai agglomerációban – A Karc Fm Hangoló című reggeli műsorának nyilatkozott telefonon Budakeszi polgármestere.
A hétfői, április 20-i adásban dr. Győri Ottilia elmondta: kiemelt cél volt, hogy a városban a háziorvosi járóbeteg ellátás mellett a szakellátás is megjelenjen. Hozzátette: számos ellátási forma már korábban el tudott indulni, – az önkormányzat saját erejéből – de most lehetőségük nyílt arra, hogy ezek folytatásához több, mint 200 millió forint állami támogatást is kapjanak.
Ennek megfelelően tovább fejlődhet, illetve elindulhat a többi között a nőgyógyászat, a szemészet és a neurológia, valamint a belgyógyászat, a kardiológia, a fül-orr-gégészet és a bőrgyógyászat. Több mint 20 új ellátás jelenik meg vagy bővül a járásközpontban. Ehhez már korábban korszerűsítették az orvosi rendelőközpontot, de további helyszíneket is keresnek még, illetve új diagnosztikai eszközöket is beszereznek.
Dr. Győri Ottilia a járványhelyzetről elmondta: éltek azokkal a jogosítványokkal, amelyeket a kormánytól kaptak, így a népszerű kirándulóhelyeket az ott lakók érdekében ismét lezárták a hétvégén, de ezt a budakesziek és a budapestiek is tiszteletben tartják. A városban jelenleg 12 embernek kell házi karanténban maradnia, a többségük külföldről érkezett haza, és ha két hétig tünetmentesek, újból kijárhatnak majd.
Az önkormányzat egyébként nekik és az idősebb lakosoknak is felajánlotta a segítségét. Hangsúlyozta, hogy a köztisztviselők, valamint a bölcsődei, óvodai dolgozók fizetését az önkormányzat továbbra is biztosítja, a vállalkozókat pedig az adó és bérleti díjak beszedésének felfüggesztésével is segítik.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=2517595018550995&id=1869523993358104&__xts__[0]=68.ARB6kHiDWeWk4gOVJLaDH16mo-P9Hc_mF-kZXB2-EJuEnY7uw4SebyyY-GpyDhPyjnnMDZyIHUafvPqrLtrtRfve9f8ly3byGPvK-u10foRtl0IKH9719LV39vDsMzzmaGtSjPeL8OaZD38Jy8UCLShzGGGMUH83ySR7sl_iFSzn13DNAutgH004Lmvqz8xdvaVz9ap5oe_VNog1ffO3T_IllhlEs8pINyV3lYhGPYqeknyEsDVPDnKA0OaylQnlzAViHGAXOz43HMDclnbsTg1QKAknKeUitMoxHOZ3_vl3AFi4UT_aNZok249VqXKfSNBPEvRerEUkVad0e14SWM7uq7JS&__tn__=-R