Budakeszi város is vendége volt a 30. Lichi Történelmi Vásárnak

A németországi Lich, Hessen tartomány tizennégyezer lakosú, gyönyörű települése 2005 óta Budakeszi testvérvárosa. A barátságon alapuló testvérvárosi kapcsolatokat Lich oldaláról melegszívű, nyitott, segítőkész emberek mozdítják elő, akik őszintén érdeklődnek Budakeszi iránt, szívesen jönnek hozzánk. Igyekeznek anyagilag is segíteni Budakeszi intézményeit.

Május 17-én és 18-án ismét életre kelt a középkori Lich.  A polgárok korhű ruhát öltöttek, sátrakba települtek, és élték a középkori emberek mindennapjait a város szívében.  Körös-körül pedig mindenféle árusok kínálták portékájukat. Idén a 30. évfordulóját ünnepelte ez a hagyomány.  A nagyszabású ünneplésre Budakeszi küldöttségét is meghívta a város polgármestere, Bernd Klein és a  lichi testvérvárosi egyesület, együtt a norvég, francia és marokkói testvérvárosok delegációjával. A négy nemzet egy-egy sátorban mutatta meg kultúráját és közkedvelt termékeit. Két napig a Fő tér legszebb helyén lengett a Budakeszi városi és a magyar zászló. Magyar és német feliratokat tanulmányoztak a turisták. Soha nem maradt vendég nélkül a magyar sátor, melyben a Budakeszi Európa Társaság tagjai: Kóthy Eszter, Faludi Zsombor és Kóthy Zoltán fogadták az érdeklődőket kora reggeltől késő éjjelig.

A négynapos találkozón Bakács Bernadett alpolgármester képviselte Budakeszi városvezetését. Május 17-én 10 órakor nyitották meg a vásárt a középkori, vagy nemzeti viseletbe öltözött városvezetők. A polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a testvérvárosi kapcsolatok révén nemzetközi eseménnyé vált a lichi vásár, amely így egymás jobb megismerését, a baráti kapcsolatok építését szolgálja. A polgárok tapssal fogadták a külföldről jött vendégeket.

Este a város vezetői korhű ruhában, tréfás jelenetekkel tarkítva eljátszották a város alapításának történetét.

Az esemény fénypontja hagyományosan a vasárnapi söröshordó csapolás, ahol a város lakóit egy nagy korsó sörrel vendégelik meg.  A Lichi Sörgyár a város legismertebb és közkedvelt termékét, a Lichert állítja elő. A sörgyár fiatal igazgatója, dr. Ulrich Peters és a polgármester készítik elő a régi, nagy söröshordó megcsapolását. A 30. történelmi vásáron Magyarország, Budakeszi képviselőjét, Bakács Bernadett alpolgármestert kérték meg a sörcsapolás férfias feladatának végrehajtására, ami mindig kis izgalommal jár. A polgárok számon tartják, hányadik próbálkozásra indul meg a nemes nedű. Ezúttal minden a legnagyobb rendben ment, két kalapácsütés után már ömlött is a sör a poharakba, melyeket a testvérvárosok és Lich polgármestere osztott ki a körülállóknak. A vidám kísérőzene és a sör remek hangulatot teremtett a téren, Bernd Klein táncra is perdült a marokkói hercegnővel.

Másnap a két legnagyobb járási újság részletes képes beszámolót közölt az eseményről, kiemelve Magyarország, Budakeszi fontos feladatát.

Május 19-én, hétfőn Bernd Klein polgármester tanulmányi kirándulást szervezett a vendégeknek, a várostól nem messze újonnan létesült napelem rendszer bemutatására. A 43 napelemből álló energiaforrást kis- és nagyrészvényesek és a járás városainak hozzájárulásával hozták létre, helyben előállított, zöld energiát termelve a háztartásoknak. A modern napelemek alatt békésen legelésző birkanyáj gondoskodik a ?fűnyírásról?.  A telep már most fél millió euró nyereséget hoz a környező városoknak, és bárhol megvalósítható modellként szolgál más települések számára is.

A népek barátságát, egymás jobb megismerését szolgálják az ilyen, mindig jó hangulatú találkozók. Különleges előny volt számunkra, hogy első kézből tudhattuk meg, hogyan élnek egy norvég vagy marokkói városban.

A lichi házigazdák mindent megtettek azért, hogy külhoni vendégeik jól érezzék magukat. Köszönet érte!

Budakeszi az idei augusztus 23-ai Családi Napon látja vendégül testvérvárosait, ahol Budakeszi lakóinak is lehetőségük lesz a baráti kapcsolatok ápolására.

 

Bakács Bernadett

alpolgármester

 

Fotók: Kóthyné Herczeg Mária és Bakács Bernadett

Megosztom a cikket