Budakeszi evangélikus templomunk építése befejezéséhez közeledik

Kedves Olvasó!

Örömmel és Isten iránti hálával tudatjuk, hogy budakeszi evangélikus templomunk építése befejezéséhez közeledik. Bízunk benne, hogy határidőre megtörténik az épület átadása.

Gyülekezetünk tervei szerint 2020. november 22-én, a terület átvételének első évfordulóján került volna sor az ünnepélyes felszentelésre. Mivel a járvány terjedése miatt csak nagyon korlátozott számban tartózkodhatunk egyszerre a templomban, gyülekezetünk vezetése úgy döntött, hogy a felszentelést tavaszra halasztjuk, hiszen szeretnénk, ha minél többen személyesen is részesei lehetnének ennek az eseménynek. Azt reméljük, hogy 2021. május 24-én, pünkösd másodnapján ez megvalósulhat.

Megköszönve az építkezést kísérő imádságot, személyes feladatvállalást illetve anyagi támogatást, további értesítésig már most jelezzük: számítunk rá, hogy ha Isten engedi, tavasszal majd együtt ünnepelhetünk.

A Budakeszi Evangélikus Egyházközség Presbitériuma

 

Megosztom a cikket