BSC kosárlabda sikerek

BSC Fiú- Gödi SE Gödények 73-35
Szezon első mérkőzése teljesen jól szolgált arra, hogy gyakoroljunk és mindenki a lehetőségeit kihasználva fejlődjön. Vannak még fejleszteni valók bőven, voltak izgulások, de összességében megvoltam elégedve azzal amit láttam.

Diósdi Sasok KE- BSC Fiú 63-80
Huuuuuuuuu…. Ez az első dolog, ami eszembe jut a meccsről!
Első félidőbe a csapatra rá sem lehetett ismerni, nem találtuk az embereket, nem akartunk védekezni és a támadásunk is eléggé lassú és körülményes volt. Aztán jött a harmadik negyed, amire megint csak azt tudom mondani hogy, huuuuu.
15-33 lett ennek a negyednek az eredménye!!!!! Picit változtattam a csapaton és olyan energiákat vittünk mind támadásba mind védekezésbe, hogy öröm volt nézni. Mentek a közeli és távoli dobások is, még az is bement, ami nem gyakran szokott!
Habár nem az én csapatom, úgy gondolom hogy egy jó kis csapat ez és sokat tudnak még fejlődni a szezonban és sok ilyen élményben lesz még részük a srácoknak!
Örülök, hogy János bácsi nélkül két győzelemmel sikerült indítani a szezont! Remélem következő fordulókban már még sikeresebbek lesznék és tovább fejlődnek szépen János bácsinál!
Hajrá BSC

Forrás: www.facebook.com

Megosztom a cikket