Biai Simon István (1947-2013)

?Én vagyok a világ világossága, aki engem követ nem jár sötétségben, övé lesz az élet világossága.” /János 8.12/

Simon István a betegsége kezdetén felvett szentkenet által megerősítve, derűs lélekkel hordta keresztjét, és 2013. március 1-jén jobblétre szenderült. 2013. március 8-án 15 órakor a budakeszi temetőben helyezzük örök nyugalomra. A festőművész lelki üdvéért a szentmiseáldozatot a temetést követően 16
órakor, a budakeszi római katolikus templomban mutatjuk be.

 

Búcsúzás Biai Simon István festőművésztől

Kedves Pista!

 

A hír, hogy befejezted földi pályafutásodat, és az örök hazába költöztél, váratlanul ért. A döbbenet csendjében Budakeszi hegyeire emelem tekintetemet, és a felvillanó emlékekből idézem fel a jó barátot, az alkotóművészt, a felejthetetlen embert. Elhomályosuló szemem előtt az első megfogalmazható érzés, hogy hűvösebb lett a világ nélküled, mert öröm volt beszélgetni Veled az életről, művészetről, további terveidről. Jó volt hallgatni figyelmes gondolataidat, látni együtt érző tekintetedet, mosolygó arcodat, tettre kész hozzáállásodat. A halálra már régóta nem úgy tekintettél, mint az élet végére, hanem mint megnyíló mennyei lehetőségre, amely az örök életre vezet. Belső hited, tévedhetetlen iránytű volt számodra, hogy beteljesítsd isteni küldetésedet.

 

Stációk

Nagy hited volt, sok szép feladatot kaptál az életben. Teljes életet éltél, amelyben a család, a munka, a művészet, a vágyak és a lehetőségek összhangba kerültek egymással.

Született tehetség voltál, aki mindig megálltad a helyed, folyamatosan képezted önmagad, de saját belső mércéd szerint alkottál. A kerámia volt első választott hivatásod, melynek alapjait kiváló mesterektől tanultad meg, akikre később hálás szívvel gondoltál.  Ismereteidet következetes munkával művészi szintre fejlesztetted. Saját műhelyedben egyéni eljárásokat (kőporc, félporcelán), új lehetőségeket dolgoztál ki, megújítottad a magas tüzű kerámiát.  Köztereken, középületekben, szállodákban láthatóak az általad kézműves technikával készített remekművek. Megemlítem, hogy a Budakeszi Kálváriára a felújítás során három stációt készítettél. A kerámiát olyan szinten művelted, amely keveseknek adatik meg, de újabb vizekre eveztél, és a festészet világába merültél bele. Festményeiden a Zsámbéki-medence szelíd lankái, a táj finom rezdülései, a szőlő ültetvények, a kiemelkedő templomtornyok a sziklák, a napraforgók, a tornácos ház jelenik meg.  Megemlítem a Portugáliában festett képsorozatot, amely mélyreható szimbolikával foglalkozik a mediterrán táj hangulatával. Hivatalosan is művész lettél, képeidben egyre mélyebb lelki tartalmak, metaforikus témák szólaltak meg. Újabb lendületet kaptál művészi kiteljesedésedhez. Egyéni kiállítások sora és nagyszerű sikerek jelzik pályafutásod kiteljesedését. Pár hónapja nyílt meg, a ?Beérett, angyalosodik? című búcsúzó kiállításod a Budakeszi Polgármesteri Hivatalban, amelyen szakrális témájú képeidet csodálhattuk meg.

 

Eucharisztia 2012

 

Felemelő, hozzád méltó ünnepség volt, Filó Kristóf atya megnyitójával. Pista, te már érezted, mi pedig nem akartuk elhinni: ez volt az utolsó találkozásunk. Úgy köszöntél el a hosszú út előtt, hogy megajándékoztál bennünket új képeiddel, szelíd, angyalosodó természeteddel. Utolsó festményeiden a keresztre kötözött szőlővessző látomásos angyalszárnyakkal integet felénk. Az utókor szép feladata lesz életművedet feldolgozni, jelentőségét méltatni.

Isten veled, Biai Simon István!

Dévényi János festőművész

Szőlők

Kapcsolódó cikk:

?Beérett, angyalosodik?

 

Biai Simon István “Beérett, angyalosodik” c. kiállításán, 2012. decemberében készült tv felvétel rövid összeállításának megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket