Az örök vadászmezőkre költözött Tibor, a barnamedve

A Budakeszi Vadaspark gondozói mély fájdalommal tudatják a látogatókkal és az állatbarátokkal, hogy Tibor, a Vadaspark jámbor medvéje örökre elaludt. Legnagyobb termetű emlősünk közel 50 éves volt, ami a fogságban élő fajtársai között is nagyon szép kornak számít.
A barna medve (Ursus arctos) fokozottan védett állat. Korábban Európa-szerte elterjedt volt, mára azonban leginkább a magasabb hegységekben fordul elő. Magyarországon főként a vadasparkokban és az állatkertekben lehet találkozni vele.
Nagytestű mindenevőnk példányai a vadonban általában csupán 10-25 évig élnek, az 50 év körüli Tibor azonban jócskán meghaladta ezt az életkort. Az állatkertek és a vadasparkok békés életkörülményei, a mindennapos gondoskodás, a folyamatos táplálás és a rendszeres orvosi vizsgálatok, valamint nem utolsó sorban a természetes ellenség hiánya teszik lehetővé, hogy az állatok akár kétszer tovább is élhetnek vadon élő társaiknál.
Tibor 2017. március 8-án érkezett a Budakeszi Vadasparkba a Veresegyházi Medveotthonból barátjával, Romulusszal. Annak ellenére, hogy a medvék a természetben magányos életmódot folytatnak, Tibor és Romulus jól megértették és tiszteletben tartották egymást. Bár Tibor idős kora miatt szeretett inkább a barlangjában pihenni, mégis sok örömöt okozott a Vadaspark látogatóinak és gondozóinak is. Mostantól az örök vadászmezőkön vándorol.
A Budakeszi Vadasparkban ezentúl Romulus képviseli majd a barna medvék fajtáját, aki gyermeki kíváncsiságával mindenki szívébe belopja magát.
Megosztom a cikket