Az összefogással mindig erőt lehet teremteni ? Közös hivatal Budajenőn.

 

 

 

 

 

 

 

Budajenő, Remeteszőlős és Tök polgármesterei ünnepélyes keretek között írták alá a közös polgármesteri hivatal létrehozásáról szóló megállapodást.

 

 

Budai István Budajenő polgármestere mint a házigazda köszönthette a másik két község polgármesterét, amikor aláírták a közös polgármesteri hivatal működéséről szóló megállapodást. 2013. január 1-jétől ? mint ahogy az közismert,  a törvényi kötelezettségnek megfelelően ? a 2000 lakosnál kisebb településeken nem működhetnek önálló polgármesteri hivatalok. Ennek megfelelően ebben a térségben Budajenő lesz a székhely, Tökön és Remeteszőlősön kirendeltség fog működni. Remélhető, hogy ez az intézkedés mind a három település javát fogja szolgálni.

Szathmáry Gergely, Remeteszőlős polgármestere kifejtette, hogy az ilyen nagyságú települések érzékenyek leginkább egymás problémáira. Számukra legfontosabb, hogy a lakosságbarát közigazgatási rendszer, valamint a mind a három község által fontosnak tartott emberarcúság, családiasság megmaradjon.

Balogh Kálmán Tök polgármesterének elmondása szerint ez az intézkedéssorozat egy új pálya a közigazgatás átalakításában. „Mivel a három település problémái azonosak, bízhatunk benne, hogy a közös hivatal jól fog működni. Reméljük, hogy mire a ciklus két év múlva véget ér, örömmel mondhatjuk, hogy a feladatoknak eleget tudtunk tenni” ? nyilatkozta Balogh Kálmán.

Ezek után a három település polgármestere aláírásával hitelesítette a megállapodási szerződést.

 

SZTM

A Buda Környéki Televízió rövid összeállításának megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

 

 

 

Budajenő, Remeteszőlős, Tök települések 2013. január 1-jétől közös polgármesteri hivatalt működtetnek.

Megosztom a cikket