?Az ihlet mindig belülről, az agyból és a szívből jön?

2013. március 11-én, hétfőn jeles eseménynek adott otthont az Erkel Ferenc Művelődési Ház: a Mini Galériában, a Keszi-Art Egyesület támogatásával megnyitották Kuchta Nándor  fotóművész Visszatekintés c. kiállítását.

 

Először Dévényi János, a Keszi-Art Egyesület alapító tagja köszöntötte megjelenteket. ?Kuchta Nándor életműve országos jelentőségű, bár nem nagyon ismert Budakeszin? ? kezdte rövid beszédét. Legutóbb 2007-ben volt Budakeszin átfogó kiállítása. Művészete sorozatokra, témakörökre bonthatóak, átölelik az elmúlt 50 esztendőt. Fotói élettel telítettek, s ahogy múlik az idő, egyre izgalmasabbakká válnak. Legjelentősebb témaköre, az aktsorozata a kortárs fotóművészet legjelentősebb alakjai közé emelte.

Ezután Kun Csilla művelődésszervező nyitotta meg a kiállítást. Beszédében vázolta Kuchta Nándor életútjának legfontosabb állomásait. 1937-ben született Rozsnyón, 1946-ban kellett elhagyniuk hazájukat (kitelepítés, bocsánat: lakosságcsere-egyezmény). Apja nyomdokain haladva először először Kárpát-medencei tájképeket fotóz, majd néprajzi életképeket kap lencsevégre. Központi motívum: a hazaszeretet. A 70-es években ? geodéta végzettségűként ? részt vehet egy észak-vietnámi expedícióban. Az itt készült fekete-fehér fotók megörökítették a nép nehéz életét, mély együttérzést fejezve ki az egyszerű emberekkel. A másik itteni témája az újjáépítés folyamata eredményeinek ábrázolása.

A következő két sorozata témájában összekapcsolódik: az elmúló paraszti világ bemutatása (Mogyoróska zempléni kis faluban készített művei), valamint erdélyi sorozata ugyanezt a témát dolgozza fel, kiegészítve a székely népművészet kimeríthetetlen kincseivel.

A következő jelentős sorozata a Kínában készült művei. Megragadja a távol-keleti építészet páratlan gazdagsága, a természet folyamatos átalakulásának látványa.

Az egyik legjelentősebb alkotói korszakában a természet szépségei iránti érdeklődés kiegészül, illetve beteljesedik a női akt megjelenésével. Az érzelmek és gondolatok széles skálája figyelhető meg. Az aktfigurák metaforikus tartalmat hordoznak. Felfedezhető az antik embereszmény, a romantikus érzelmek szabad áramlása, a női nem iránti feltétlen tisztelet. Bátran tanul jeles kortársaitól. Ezt minden esetben a belső tartalomnak rendeli alá. Foglalkoztatja a mozgás fázisainak ábrázolása, az időbeliség kifejezése, a harmónia, a drámaiság.

Nem elégedett meg az elért eredményekkel, újabb célokat tűzött ki maga elé, melyeket áldozatok árán teljesített.

A megnyitó után dr. Darkó Jenő adta át a Keszi-Art Egyesület emléklapját (Budakeszi Művésze oklevél) Kuchta Nándornak. ?Megleptetek? ? volt a reagálás a művész úrtól.

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió összeállításának megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket