Az erőmű a villanyautó meghosszabbított kipufogócsöve

Az elektromos autózást ellenző tábor érvei másfél évtized alatt úgy tűnik semmit sem változtak. Elon Musk 2006-os, az első mestertervet bemutató blogbejegyzése ugyanis két pontosan olyan érvet igyekezett megcáfolni, amely azóta is nap mint nap előkerül. Ezek az akkumulátorok megsemmisítésének problémaköre, valamint a villanyautók által felhasznált áramot termelő erőművek káros kibocsátása.

Az elektromos járművek ellenzői 2006-ban és ma egyaránt rendszeresen érvelnek azzal, hogy a villanyautóknak „csupán hosszabb a kipufogó csöve”, így a szén-dioxid-kibocsátást egyszerűen továbbítják az erőművekhez. Az állítás egyértelműen nem igaz, hiszen a villamos energiát számos olyan erőműben is meg lehet termelni, melyek nem járnak széndioxid kibocsátással, ilyenek például a víz-, szél-, nap- geotermikus illetve nukleáris erőművek.

Az alaposabb cáfolathoz azonban Musk elvégzett egy számítást egy rosszabb forgatókönyvet feltételezve: ha az elektromos áramot olyan szénhidrogén-forrásból állítják elő, mint a földgáz, amely akkoriban az Egyesült Államok új erőműveinek legnépszerűbb üzemanyaga volt.

Az erőmű a villanyautó meghosszabbított kipufogócsöve

Megosztom a cikket