Állami kitüntetés a Nagy Sándor József Gimnázium igazgatójának

Miniszteri elismerő oklevelet kapott dr. Dömötörné Papp Hargita igazgató asszony, a Nagy Sándor József Gimnázium intézményvezetője.

 

Az átadó ünnepség keretében először Hoyos Zsuzsanna, a Budakeszi Tankerület vezetője emelkedett szólásra. „Megtisztelő feladatom van: az Emberi Erőforrás Minisztérium elismerő oklevelét adom át dr. Dömötörné Papp Hargita igazgató asszonynak, a budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium intézményvezetőjének. A felterjesztést a gimnázium tantestülete kezdeményezte, amit Balog Zoltán miniszter úr nevében szívesen teljesítünk is szép nemzeti ünnepünk alkalmából.”

A továbbiakban az igazgató asszony életpályájáról adott rövid összefoglalót. Elmondta, hogy 1975-ben szerezte első diplomáját Pécsett, a tanárképző főiskola matematika-fizika szakán, majd 1980-ban sikeresen elvégezte az ELTE Természettudományi Karának fizika szakát. 2001-ben közoktatási vezető oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Pedagógusi pályáját 1975-ben kezdte Szekszárdon, majd Kiskunhalason is tanított a Rózsa Ferenc Szakközépiskolában. Harminc éve, 1986. szeptember 1. óta dolgozik Budakeszin. Az első években fizika tanárként dolgozott. Kiváló szakmai munkáját jelezte, hogy nagyon sok diákja választotta a műszaki pályát, sok tanítványa ma sikeres mérnök. Hamar a tantestület megbecsült tagjává vált, és sikerült kivívnia az elismerést a szülők és a diákok körében is. Mindig nyugodt, megfontolt és segítőkész magatartása eredményeként 1997-ben a tantestület egyhangúlag az iskola igazgatójává választotta. 1997 óta megszakítás nélkül tölti be ezt a tisztséget. 2002-ben, 2008-ban és 2013-ban is a tantestület egyöntetűen mögötte állt és támogatta, hogy Ő töltse be az igazgatói feladatokat.

Hoyos Zsuzsanna kiemelte: 3 éve van rálátása az állami fenntartású iskolákra a Budakeszi Tankerület vezetőjeként. A három budakeszi iskola innovatív, haladó szellemű. Élen járnak a pályázatok készítésében. Szakmai munkájukat a sikeres minősítések, a gyerekek eredményei jelzik, a versenyeredmények és a továbbtanulási adatok. „Öröm számomra és megtisztelő, hogy a 3 intézet közül az egyik igazgatójának, dr. Dömötörné Papp Hargitának személyesen adhatom át miniszter úr elismerő oklevelét” – fejezte be méltató beszédét Hoyos Zsuzsanna.

 

Az elismerő oklevél átadása után a kitüntetett igazgató asszony is röviden felszólalt: „Nehéz megszólalni, mert teljesen váratlan volt számomra az elismerés, erről nem tudtam. Köszönöm kollégáimnak a felterjesztést! Hálás vagyok mindenkinek, akik támogattak az elmúlt 30 évben, vezetőként az elmúlt 20 évben, hiszen egy intézmény vezetése mindenképpen csapatmunka. Ha megtalálja az ember a hangot és a bizalmat kollégáival, akkor előre lehet vinni az intézmény életét” – mondta meghatódottan a kitüntetett dr. Dömötörné Papp Hargita.

Végezetül még egyszer köszönetet mondott kollégáinak, a diákoknak és az önkormányzatnak az eddigi támogatásukért.

 

Szabó Tibor Mihály

FOTÓGALÉRIA ITT.

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel elindításához kattintson az alábbi fotóra:

Megosztom a cikket