Alapkőletétel 2013.10.18-án 10 órakor

Elkezdődött az új bölcsőde építése. 2013. szeptember elején az ?első kapavágásokkal? elindult egy közel egyéves munka annak érdekében, hogy 2014-ben birtokba vehessék a kisgyermekek az intézményt.

Jöjjenek el minél többen, legyenek részesei a nagy napnak, amikor az új bölcsőde alapkő letétele megtörténik!

Alapkőletétel időpontja: 2013.10.18. 10.00 óra

 

Cím: Budakeszi, Márity László-Konth Miklós utca sarka

 

 

Ilyen most:                                                                                                                              Ilyen lesz:

 

 

 

 

 

Különleges mérföldkő ez az esemény településünk életében, hiszen 48 apróság korszerű körülmények között kezdheti meg az akár 20 éves nevelési-oktatási folyamatot. Mint dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester asszony elmondta: az önkormányzat 150 millió forintot nyert az építkezésre, és ehhez még 100 millió forint összegű önrész biztosítása szükséges.

Égetően szükséges a bölcsőde építése: szerencsére sok kicsi emberke születik, s számukra biztosítani kell a helyet. Idén 7 kisgyerek bölcsődei elhelyezését kellett visszautasítani helyhiány miatt. Az önkormányzat ezekről a családokról is gondoskodik: 30 ezer Ft/hó támogatást kaphatnak, amennyiben megfelelnek a rendeletben meghatározott követelményeknek (pl. az egy főre eső jövedelem nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíj háromszorosát). Ez komoly segítséget jelenthet az érintett családoknak.

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kétszer kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket