A riói olimpiai és paralimpiai játékok miniszteri kitüntetettjei

A XXXI. Nyári Olimpiai és XV. Paralimpiai játékokon résztvevő sportolók és szakmai vezetők részére rendeztek díjátadó ünnepséget 2016. szeptember 23.-án, a Pesti Vigadóban. Balogh Zoltán az emberi erőforrások minisztere kitüntette – többek között – Szabó Ozor a magyar paralimpiai csapat válogatott edzőjét, többszörös világbajnokot, Dr. Hargitay András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnokot, az úszóválogatott szövetségi kapitányát és Plagányi Zsoltot, Cseh László edzőjét is.

 

Szabó Ozor (Ozi) háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok fekvenyomó, a Power Station Sportegyesület elnöke és a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől.

 

Dr. Hargitay András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, az úszóválogatott szövetségi kapitánya magas színvonalú edzői, szakmai vezetői tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült.

 

Plagányi Zsolt, Cseh László edzője, a Magyar Úszó Szövetség válogatott edzője kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át.

 

A kitüntetettek teljes listáját itt olvashatja:

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést adott át:

KULCSÁR GYŐZŐ, a Magyar Vívó Szövetség mesteredzője, a Nemzet Sportolója részére,

Dr. PETROV ANATOLIJ ANATOLJEVICS, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője részére.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

CSIPES FERENC, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott edzője

UDVARHELYI GÁBOR, a Magyar Vívó Szövetség szövetségi kapitánya, mesteredzője.

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

BELICZAY SÁNDOR, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

FECZER VIKTOR, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője részére.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

ANTAL ANDOR ISTVÁN, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

DECSI ANDRÁS, a Magyar Vívó Szövetség válogatott edzője

HORVÁTH PÉTER, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

RAMI ZUR, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott edzője

SHANE TUSUP, válogatott edző (úszás)

SOMOGYI BÉLA, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott edzője

TÓTH LÁSZLÓ, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség válogatott edzője.

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben vehetett át:

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS, a Magyar Vívó Szövetség válogatott vezetőedzője

PLAGÁNYI ZSOLT, a Magyar Úszó Szövetség válogatott edzője

valamint

EPERJESI LÁSZLÓ, a Magyar Atlétikai Szövetség edzője, aki a kitüntetést egy későbbi időpontban veszi át.

Magas színvonalú szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ERDEI PÉTER, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

SZIRMAI BENEDEK ANDRÁS, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

SZABÓ ÁLMOS, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

CSAMANGÓ ATTILA, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

GYŐRFI TAMÁS, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

JANCSÁR LÁSZLÓ, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

PÁKEY BÉLA, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

SZABÓ OZOR JÁNOS, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

SZAMEK KATALIN, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

LŐRINCZ VIKTOR, a magyar birkózó válogatott sportolója, birkózás sportágban elért ötödik helyezéséért.

Magas színvonalú edzői, szakmai vezetői tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült:

Széles Sándor, a Magyar Úszó Szövetség mesteredzője

Kovácshegyi Ferenc, a Magyar Úszó Szövetség mesteredzője

Tari Imre, a Magyar Úszó Szövetség válogatott edzője

Virth Balázs, a Magyar Úszó Szövetség edzője

Storcz Botond, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség vezető edzője

Dr. Hargitay András, a Magyar Úszó Szövetség szövetségi kapitánya

Benedek Tibor, a Magyar Vízilabda Szövetség szövetségi kapitánya

Bíró Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség szövetségi kapitánya

Gerendás György, a Magyar Vízilabda Szövetség edzője

Tóth László, a Magyar Vízilabda Szövetség edzője

Áts Bertalan, a Magyar Vízilabda Szövetség edzője

Hüvös Viktor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség edzője

Oláh Tamás, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség edzője

Széles József, a Magyar Birkózó Szövetség edzője

Varga Zsolt, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség edzője

Pap Ferenc, a Magyar Birkózó Szövetség edzője

Pintér László, a Magyar Sportlövők Országos Szövetsége edzője

Petrov Iván, a Magyar Úszó Szövetség edzője

dr. Verrasztó Zoltán, a Magyar Úszó Szövetség edzője

Németh László, a Magyar Atlétikai Szövetség edzője

Molnár Ákos, a Magyar Úszó Szövetség edzője

Turi György, a Magyar Úszó Szövetség edzője

Németh Zsolt, a Magyar Atlétikai Szövetség edzője

Csernoviczki Csaba, a Magyar Judo Szövetség edzője

Toncs Péter, a Magyar Judo Szövetség edzője

Kiss István, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség edzője

Aranyosi Péter Márton, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Frank Béla, a magyar paralimpiai csapat asztalitenisz szakágvezetője

Milos Imre, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Szabó Brigitta, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Schiller-Kertész Judit, a magyar paralimpiai csapat atlétika szakágvezetője

Szikora Gyula, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Faragó Péter, a magyar paralimpiai csapat erőemelő szakágvezetője

Zachár Attila, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Bíró Norbert, a magyar paralimpiai csapat judo szakágvezető,

továbbá Bíró Tamás, a Magyar Judo Szövetség edzője

Hajtós Bertalan, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Keserű József, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője,

Milgate Andrea, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője,

Pál-Plichta Györgyi, a magyar paralimpiai csapat sportlövő szakágvezetője

Weisz Róbert, a magyar paralimpiai csapat kajak szakágvezetője

Aranyosi Levente, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Pruzsina István, a magyar paralimpiai csapat szakágvezetője

Becsey János, a magyar paralimpiai csapat technikai vezetője

Magyarovits Zoltán, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

dr. Sós Csaba, a magyar paralimpiai csapat úszó szakágvezetője

Pass Ferenc, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője.

Valamint Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség szövetségi kapitánya

Gergely István, a Magyar Vízilabda Szövetség edzője

Gulyás István, a Magyar Birkózó Szövetség edzője

Pánczél Gábor, a Magyar Judo Szövetség edzője

Zsivoczky Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség edzője

Kornokovics Györgyi, a magyar paralimpiai csapat válogatott edzője

Szekeres Pál, a magyar paralimpiai csapat vívó szakágvezetője, akik az elismerést egy későbbi időpontban veszik át.

A riói olimpián és paralimpián elért kiváló sportteljesítménye elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át:

Molnár Péter, a magyar kajak-kenu válogatott sportolója, a férfi K2 200 m-en elért negyedik helyezéséért,

Tótka Sándor, a magyar kajak-kenu válogatott sportolója, a férfi K2 200 m-en elért negyedik helyezéséért,

Mike Róbert, a magyar kajak-kenu válogatott sportolója, a férfi C2 1000 m-en elért negyedik helyezéséért,

Vasbányai Henrik, a magyar kajak-kenu válogatott sportolója, a férfi C2 1000 m-en elért negyedik helyezéséért,

Bujka Barbara és Takács Orsolya a magyar vízilabda válogatott sportolói, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Csabai Dóra, a magyar vízilabda válogatott sportolója, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Czigány Dóra, a magyar vízilabda válogatott sportolója, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Gangl Edina, a magyar vízilabda válogatott sportolója, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Kisteleki Hanna Anna, a magyar vízilabda válogatott sportolója, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Szücs Gabriella, a magyar vízilabda válogatott sportolója, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Tóth Ildikó, a magyar vízilabda válogatott sportolója, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Garda Krisztina, a magyar vízilabda válogatott sportolója, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Kasó Orsolya, a magyar vízilabda válogatott sportolója, a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért,

Ungvári Miklós, a magyar judo válogatott sportolója, judo sportágban elért ötödik helyezéséért,

Bácsi Péter, a magyar birkózó válogatott sportolója, birkózás sportágban elért ötödik helyezéséért. és Ligeti Dániel, a magyar birkózó válogatott sportolója, birkózás sportágban elért hetedik helyezéséért,

Sidi Péter, a magyar sportlövő válogatott sportolója, sportlövészet sportágban elért ötödik helyezéséért,

Késely Ajna, a magyar úszó válogatott sportolója, a női 4×200 m gyorsváltóban elért hatodik helyezéséért,

Jakabos Zsuzsanna, a magyar úszó válogatott sportolója, a női 4×200 m gyorsváltóban elért hatodik helyezéséért,

Verrasztó Evelyn, a magyar úszó válogatott sportolója, a női 4×200 m gyorsváltóban elért hatodik helyezéséért,

Kővágó Zoltán, a magyar atlétikai válogatott sportolója, diszkoszvetésben elért hetedik helyezéséért,

Pars Krisztián, a magyar atlétikai válogatott sportolója, kalapácsvetésben elért hetedik helyezéséért,

Csernoviczki Éva, a magyar judo válogatott sportolója, judo sportágban elért hetedik helyezéséért,

Karakas Hedvig, a magyar judo válogatott sportolója, judo sportágban elért hetedik helyezéséért,

Joó Abigél, a magyar judo válogatott sportolója, judo sportágban elért hetedik helyezéséért,

Hufnágel Tibor, a magyar kajak-kenu válogatott sportolója, a férfi K2 1000 m-en elért hetedik helyezéséért,

Ceiner Benjámin, a magyar kajak-kenu válogatott sportolója, a férfi K2 1000 m-en elért hetedik helyezéséért,

Adámi Zsanett, a magyar paralimpiai csapat úszója, 100 m hátúszásban elért 4. és az 50 m hátúszásban elért hatodik helyezéséért,

Kézdi Réka Erika, a magyar paralimpiai csapat úszója, 50 m gyorsúszásban elért 4. helyezéséért,

Illés Fanni, a magyar paralimpiai csapat úszója, 100 m mellúszásban elért 5. helyezéséért,

Major Endre György, a magyar paralimpiai csapat asztaliteniszezője egyéniben elért 4. helyezéséért,

Arlóy Zsófia, a magyar paralimpiai csapat asztaliteniszezője, egyéniben elért 5. helyezéséért,

Zborai Gyula, a magyar paralimpiai csapat asztaliteniszezője, csapatban elért 5. helyezéséért,

Biacsi Bernadett, a magyar paralimpiai csapat atlétája, 1500 m síkfutásban elért 5. helyezéséért,

Csontos Piroska, a magyar paralimpiai csapat atlétája, 400 m skífutásban elért 6. és a távolugrásban elért 8. helyezéséért,

Kálmán Krisztina, a magyar paralimpiai csapat atlétája, súlylökésben elért 6. helyezéséért,

Keresztesi Erika, a magyar paralimpiai csapat atlétája, 400 m skífutásban elért 7. helyezéséért,

Szabó Nikolett Diána, a magyar paralimpiai csapat judosa, 5. helyezéséért,

Burányi Flóra, a magyar paralimpiai csapat judosa, 7. helyezéséért,

Varga Katalin Eszter, a magyar paralimpiai csapat kajakosa, 5. helyezéséért,

Váczi Anita, a magyar paralimpiai csapat kajakosa, 6. helyezéséért,

Rozbora András, a magyar paralimpiai csapat kajakosa, 7. helyezéséért,

Dávid Krisztina, a magyar paralimpiai csapat sportlövője, 10 m légpisztoly versenyszában elért 5. helyezéséért,

Sas Sándor, a magyar paralimpiai csapat erőemelője 5. helyezéséért,

Sztanó György László, a magyar paralimpiai csapat erőemelője 8. helyezéséért,

Boronkay Péter, a magyar paralimpiai csapat triatlonosa 9. helyezéséért.

Valamint a női vízilabda válogatott tagjaként elért negyedik helyezéséért: Antal Dóra, Keszthelyi Rita, Illés Anna,

a férfi vízilabda válogatott tagjaként elért ötödik helyezéséért: Nagy Viktor, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes, Vámos Márton, Manhercz Krisztián, Szívós Márton, Varga Dániel, Decker Attila Kis Gábor, Erdélyi Balázs, Decker Ádám, Zalánki Gergő,

továbbá Zsivoczky-Farkas Györgyi, a magyar atlétikai válogatott sportolója, női hétpróbában elért nyolcadik helyezéséért, akik az elismerést egy későbbi időpontban veszik át.

Megosztom a cikket