A pünkösdről Filó Kristóf atyával

A közelgő nagy egyházi ünnep, a pünkösd közeledtével Filó Kristóf plébános úr mondta el gondolatait, illetve beszélt az ünnep eredetéről.

 

?Pünkösd a húsvét beteljesedése. Pünkösdnek is ószövetségi és pogány eredete is van. Nem mindegy volt az ókorban, hogy egy nép földművelő vagy állattenyésztő nép volt-e. A pünkösd a földművelő népek hagyományaiból ered (aratás). Az ószövetségi írások szerint a pünkösd eredetileg hálaadó, aratási ünnep volt. Később, Jézus korában átideologizálták. Mózes II. könyvében azt olvassuk, hogy Mózes vezetésével választott néppel elhagyták Egyiptomot a Vörös-tengernél. Ötven nappal később a Sinai-hegynél szövetséget köt az Isten velük (pünkösd = 50. nap). Jézus korában tehát a törvényadás ünnepe volt. A törvények úgy nevelték fel a népet, mint anya a gyermekét.

A pünkösd keresztény gyökereiről az Apostolok cselekedetei 1?2. fejezetében olvashatunk. Jézus meghagyja tanítványainak, hogy addig ne hagyják el a várost, míg meg nem kapják a lélek ajándékait. Pünkösdkor nagyon sokan tartózkodtak, hiszen zarándok ünnepnek számított. A Szentírás pünkösd eseményeit a maga képes beszédével mondja el. Megfoghatatlan dolgokat fejez ki képekkel. Az emberek megtapasztalják a dolgokat, de kifejezni nem tudják. A Jeruzsálemben tartózkodó különböző nációjú emberek úgy értették, hogy az apostolok a maga nyelvükön szóltak hozzájuk. Ezek rendkívül fontos emocionális kérdések. Ne a mai ember fejével gondolkozzunk, akik csak azt hiszik el, amit látnak!?

Milyen keresztény rituálé kapcsolódik pünkösdi ünnephez?

Budakeszin nem maradtak fenn pünkösdi szokások. Máshol: feldíszítették a házat, kerítést bodzavirággal, pünkösdi rózsával. Népi szokás, tehát nem vallási, a pünkösdikirály-választás. Budaörsön szokás volt a ház minden ablakának kinyitása, átszellőztetése.

Legfontosabb, leghíresebb szokás a csíksomlyói búcsú. Eredete véletlenszerű. 1567-ben János Zsigmond meg akarta büntetni a csíkiakat a protestánsok üldözése miatt. Katonákat szervezett erre a feladatra. Az emberek valahogy megtudták. Az asszonyokat elküldték imádkozni, ők maguk elfűrészelték egy szorosban a fákat, persze csak annyira, hogy el ne dőljenek. Amikor János Zsigmond katonái odaértek, rájuk buktatták az elfűrészelt fákat, és lekaszabolták a katonákat. Utána ők is Csíksomlyóra mentek.

 

Hogyan lehet a pünkösdre lelkileg felkészülni?

Itt Budakeszin a domonkos nővérek 9 napos imádsággal, énekléssel készülnek. A pünkösdi miseszövegek ?ügyesen ki vannak választva?. Az ószövetségi részek általában is alapigazságokat tartalmaznak, pünkösdkor a bábeli torony építését, ahol is összezavarta az Isten az építők nyelvét. Az olvasmányban a különböző nyelvű emberek megértik egymást, kibékülnek egymással.

A Szentírásban az Isten békéje azt jelenti, hogy Isten maga a tökéletesség. Ha az ember az Istenben él, akkor ez egységbe hozza az embereket. Ebben akkor benne van az igazság is. A nyelvi gátak elsimulása, elcsendesedése, főleg ezt kell emlegetni.

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket