A Nemzeti Színház képviselőivel együtt emlékeztünk a 115 éve született Mezei Máriára

Ma van Mezei Mária 115. születési évfordulója.
Délután 15:00-kor Budakeszin megemlékezést tartottak, ahol koszorúzással tisztelegtek emlékének. Munkássága és élete sokunk számára inspiráló példa, ma lehetőség nyílt, hogy felelevenítsük azokat az értékeket, amelyekért küzdött.💐
Színésznő, érdemes- és kiváló művész
(Kecskemét, 1909 – Budakeszi, 1983)
Mezei Mária előbb bölcsészhallgató volt, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult. Sebestyén Mihály társulatának tagja volt, és néhány éves vidéki szereplés után 1935-ben a Belvárosi Színházhoz került, majd a főváros csaknem minden magánszínházában játszott. 1944 márciusától, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést. 1946-ban szerepelt újra a Belvárosi Színházban.
Az ötvenes években méltatlanul mellőzték. Kabarékban, esztrádműsorokban lépett fel, később önálló esteken Ady megzenésített verseit adta elő. 1949 után az Operettszínházban, a Vidám Színpadon, a Madáchban játszott, majd a Petőfi Színház után 1964-1970 között a Nemzeti Színház társulatának tagja volt – egyik nagy alakítását a Warrené mesterségében nyújtotta.
A 30-as évektől a magyar filmgyártás egyik csillaga, a háború után többen között az Édes Anna, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Mici néni két élete, Tiltott terület című filmekben játszott.
1970-ben súlyos betegsége miatt visszavonult.
Fotó: Herbert Áron
 

Megosztom a cikket