A makkosmáriai szennyvízcsatorna-hálózat kiviteli terve

Az építési munkák megkezdése előtt 3-5 nappal szórólapos értesítőt kapnak, melyen a pontos kezdési időpont megjelölése mellett az Önök utcájában dolgozó kivitelező csoport vezetőjének elérhetősége is szerepel.

 

A házi bekötések pontos helyének egyeztetése, dokumentálása szükséges. Az egyeztetést fényképes kitűzőt viselő kollégáink fogják végezni melynek során az Önök számára a legkedvezőbb hely megjelölésében igény esetén szakmai segítséget nyújtanak. A dokumentálás formanyomtatványon történik, az ingatlan pontos helyének, tulajdonosának, egyeztetést végző személyének adataival, aláírásával. Kérjük a ritkán vagy keveset otthon tartózkodó, esetleg csak ?hétvégi? szomszédok elérésében segítség kollégáinkat.

A házi bekötések belső műanyag tisztítóaknájának kialakítását szintén az ott dolgozó kivitelező végzi. Ez a munkarész néhány órát vesz igénybe mely során a telekhatáron belül 1 méteres sávban végeznek majd földmunkát, csatlakoznak az utcai hálózatra.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az egyeztetésért, szakmai tanácsadásért a kivitelező pénzt nem kér, a visszaélések elkerülése miatt viselnek az Önkormányzat által kiállított fényképes kitűzőt is. A rendszer üzembe helyezéséig, melyre nézve külön értesítést kapnak, az ingatlanok szennyvizét TILOS, jogszabályba ütköző (büntetendő) cselekedet a hálózatra csatlakozathatni. A teljes rendszer az átemelők valamint a szennyvíztelep elkészültéig nem tudja a szennyvizet elszállítani. ezen túl az esetleges csatlakozás komoly egészségügyi kockázattal is jár a visszaduzzadás, elöntésveszély miatt. Az építkezés megindítását követően kéthetente, minden páratlan héten szerdán az Önkormányzattal közösen délután 16:00-18:00 óráig ügyfélszolgálatot tartunk Budakeszin, a Szőlőskert utca 5. szám alatt, ahol az építkezéssel kapcsolatos esetleges kérdéseit vagy problémáit munkatársaink regisztrálják, és ha lehet a helyszínen, egyéb esetben néhány napon belül választ illetve megoldást szolgáltatnak.

Felhívjuk figyelmét, hogy ezek a dátumok tájékoztató jellegűek, hiszen az időjárás, a kivitelezés körülményei és számtalan egyéb tényező befolyásolhatja az átadási időpontokat. Ennek megfelelően a kivitelező folyamatosan pontosítja a dátumokat, de eltérés így is előfordulhat a tényleges és a honlapon feltüntetett befejezés dátuma között. Megértését köszönjük!

Budakeszi szennyvízcsatorna-hálózat bővítése

Utca Kezdés Befejezés
Gábor Áron utca (Kalmár u. és Székely u. között) 2014. augusztus 18. 2014. szeptember 25.
Őr utca 2014. szeptember 26. 2014. november 12.
Makkosi út 2014. április 21. 2014. augusztus 15.
Megyei út (Gerinc utcától északra) 2014. augusztus 18. 2014. szeptember 3.
Gerinc utca 2014. szeptember 4. 2014. november 19.
Kalmár utca (Makkosi út irányába) 2015. január 19. 2015. február 16.
Őr utca (Makkosi út irányába) 2015. február 17. 2015. március 24.
Kert, Lejtő, Bolgár, Besenyő utca 2014. április 21. 2014. november 3.
Kert utca első szakasza 2014. november 4. 2014. november 20.
Szász, Törökőr utca 2015. január 19. 2015. április 23.
Alkony, Angol utca 2014. szeptember 15. 2014. október 3.
Törökvész utca 2014. október 6. 2014. október 17.
Árnyas, Bem utca, Gábor Áron a Napsugár u. és Bem J. u. között 2014. július 15. 2014. szeptember 26.
Gábor Áron utca (Bem J. utcától nyugatra) 2014. október 1. 2014. október 13.
Hajnalka utca 2014. október 14. 2014. november 7.
Megyei út (Gesztenye sortól délkeletre a gerincig) 2014. november 10. 2014. december 19.
Megyei út (Gesztenye sortól a Gerinc utca irányába) 2014. október 20. 2014. november 14.
Lejtő utca (Bolgár u. és Gerinc u. között) 2014. november 17. 2014. november 28.
Táncsics, Munkácsy, Megyes utca 2014. szeptember 1. 2014. december 9.

Bővebb információ:

http://csatornazas.budakeszi.hu/

Megosztom a cikket