A hideg-völgyi parkoló és pihenőhely átadása

Átadták a Budakeszit és Telkit összekötő út melletti új erdei pihenőhelyet és parkolót a Nagy-Kopaszon található Csergezán Pál-kilátó közvetlen közelében. A most befejezett beruházás nemcsak a természetjárók kényelmét, hanem a biztonságukat is szolgálja.

 

Az átadáson jelen volt Csenger-Zalán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, Tarnai Richárd kormánymegbízott, valamint az érintett települések (Budakeszi, Páty, Telki) polgármesterei.

Zámbó Pál, a Pilisi Parkerdő vezérigazgatója elmondta: 2013 nyarán indította el a Pilisi Parkerdő turisztikai fejlesztését. Ennek során 3 felújított turistaházat adtak át (kő-hegyi, fekete-hegyi és a visegrád?mogyoró-hegyi). Ezzel 70 új szálláshely létesült a Duna-kanyarban.

A Pilisi Parkerdő az ország leglátogatottabb parkerdője, közel 3 millió lakossal, illetve 20 millió (!) kiránduló nappal.

A turistaházak után a kilátókat és környéküket veszik sorba. A Csergezán Pál-kilátó 2006-ban készült el, ami csodálatos panorámát adó csodálatos épület. A problémát az jelentette, hogy hétvégeken, ünnepnakon30-40 autó is parkolt itt, szabálytalanul, balesetveszélyesen. Úgy gondolták, hogy ezen az áldatlan állapoton változtatni kell. Így épült meg önerőből és a támogatók segítségével a 25 férőhelyes parkoló, valamint a piknikező hely.

Tarnai Richárd kormánymegbízott felidézte nagybátyját, aki túravezetőként működött már a 80-as években.  Baleset következtében hunyt el, róla nevezték el ezt a pihenőt.

Az utóbbi évek fejlesztése példamutató. Az előbb említett turistaházak mellett tanösvényeket hoztak létre és újítottak fel, újra festették a turistajelzéseket. Mindezeknek köszönhető, hogy a turisztika ismét egyre népszerűbbé válik.

Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő nagy örömét fejezte ki a fejlesztések miatt. Különösen annak örült, hogy a Zsámbéki-medencét újra bekapcsolják a turisztikai célpontok közé. A pilisi Parkerdő sokat fordított turisztikai célokra, így biztosítva értelmes, értékes és egészséges kikapcsolódást az ide látogatóknak és az itt élő embereknek is. Örvendetesnek találta, hogy mindezeket a fejlesztéseket gazdasági társaságok valósították meg.

Dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere beszédében A kis herceg c. könyvből idézett: felelősek vagyunk azokért, akiket megszelídítettünk. A Földet mi, emberek kaptuk megszelídítésre. Az emberen kívül senki sem alakíthatja a világot. Mindig emlékezzünk: felelősséggel tartozunk a környezetünkért. Fontos, hogy mindenki a maga területén tegyen meg mindent ezért. Remélni lehet, hogy a turizmus fellendülése nemcsak a három érintett település fellendítésében fog szerepet játszani. A kilátót néhai Bacsa Péter Ybl-díjas építész tervezte, akinek legismertebb munkája a budakeszi Határon túliak temploma.

Budakeszin most is folyik a turisztikai koncepció kidolgozása, aminek része lehet egy kerékpárút kiépítése is.

A csúcson lévő kilátó Csergezán Pál nevét viseli – ezt már Deltai Károly, Telki polgármestere említi. A névadó híres természetfestő, grafikus, illusztrátor volt, aki a polgármester úr gyerekkori példaképe. Elmondása szerint a kilátó megközelítése korábban nehézkesnek bizonyult, hiszen az út mellett szabálytalanul parkoló járművek balesetveszélyt jelentettek. A parkoló átadásával ez már a múlté.

A kerékpárút kiépítését Telki is szorgalmazza, kapcsolatot lehetne teremteni a Mária-úttal.

Székely László, Páty polgármestere gratulált a kivitelezőknek, és reményének adott kifejezést, hogy az erre járó turisták Pátyot is útba ejtik, és megnézik a méltán híres pincesort.

Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő szóvivője elmondta: a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség a 10 millió forintos költség nagy részét állta. Ennek az összegnek egy részét a munkálatok megkezdésekor a kommunális hulladék elszállítására fordították…

 

Szabó Tibor Mihály

A Buda Környéki Televízió által készített felvétel megtekintéséhez kattintson az alábbi képre:

Megosztom a cikket