A főváros igyekszik saját forrásaiból maszkokat, védőruhát beszerezni

A főváros erőfeszítéseket tesz, hogy saját forrásaiból tudjon maszkokat, védőruhát beszerezni, ugyanakkor kezdeményezi, hogy a kormányzati beszerzésből is mielőbb jusson a budapesti egészségügyi dolgozóknak és munkavállalóknak – közölte a Főpolgármesteri Hivatal a koronavírus-járvánnyal összefüggő döntések előkészítésére hivatott fővárosi operatív törzs hétfői ülése után az MTI-vel.

A közlemény szerint a főváros vezetése a nap folyamán egészségügyi és járványügyi szakemberekkel konzultált, folyamatos kapcsolatban van a kerületi polgármesterekkel és a budapesti cégek vezetésével is. Az operatív törzs is arra kéri a budapestieket, hogy aki teheti, maradjon otthon, vagy válasszon alternatív közlekedési módokat.

Ezt segíti elő, hogy hétfőtől a Bubi közösségi kerékpár-szolgáltatás árát a „technológiailag lehetséges legkisebb mértékre”, havi 100 forintra csökkentették. Kitértek arra: a BKK és a BKV vezérigazgatója naponta tesz jelentést az aktuális utasszám- és forgalmi adatok változásáról. Hétfő délig az adatok az iskolai szünetekben szokásos forgalomhoz képest is 20-40 százalékos csökkenést mutattak.

A budapesti városvezetés feladatának tekinti, hogy a város stabil működését úgy biztosítsa, hogy közben a lehető legnagyobb mértékben csökkentse a járvány terjedéséhez hozzájáruló városi érintkezések számát, és kiemelten védje azokat a munkavállalókat, akik fokozottan kitettek a járványveszélynek – írták.

E két szempont figyelembevételével döntött úgy az operatív törzs, hogy a BKV összes járata csütörtökön üzemkezdéstől a nyári menetrendre áll át. Hozzátették: a járművezetők védelme érdekében hétfőtől a buszokon és trolikon az első ajtón nem lehet felszállni

hirado.hu

Megosztom a cikket