A csodák idén házhoz mennek

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt önkéntesei által megálmodott, sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyermekeknek létrehozott Hétcsoda Élménytábor a járványhelyzet miatt sajnos idén sem kerülhetett megszervezésre, az önkéntesek azonban nem tétlenkedtek, és a tavalyi évhez hasonlóan ismét megalkották a Hétcsoda Élménydobozt.
Csodatevő önkénteseink egy Csodák Tára foglalkoztató füzetbe összegyúrták az elmúlt 11 éves tapasztalataikat, és leírtak 50 darab olyan foglalkozást 5 téma mentén (móka, érdekes, udvar, zene, mese), amelyek által a gyermekek saját otthonaikban élhetik át a „hétcsodás” élményeket. A foglalkoztató füzet nem csak hasznos elfoglaltságot nyújt a gyermekek számára, de a feladatok összeállítása során a gyermekek különböző képességeinek fejlesztésére is kiemelt figyelmet fordítottak önkénteseink. A Csodák Tára mellé támogatóink hozzájárulásával minden olyan eszközt elrejtettünk a dobozban, amelyek az élmények átéléséhez szükségesek.


Emellett a dobozba került egy COVID-19 Kisokos is, ami érthető módon, gyerekközpontúan jár körbe a járvánnyal és annak lelki következményeivel kapcsolatos témákat.
A több mint 11 000 Forint értékű Élménydobozokra a szülők/gondviselők online jelentkezhettek, és 200 hátrányos helyzetű vagy sajátos nevelési igényű gyermeknek kerülnek eljuttatásra országszerte.

Hálás köszönettel tartozunk támogatóinknak, nélkülük a Hétcsoda Élménydoboz nem jöhetett volna létre: Nestlé Hungária Kft, Winkler Iskolaszer Kft, Nebu Trade Kft, Biotech USA Kft, SpedPack Kft, ICO Kft. és a Bullseye Kft.

 

 

Megosztom a cikket