A Budakeszi Hagyományőrző Kör Kórusát, KÓTA díjjal tüntették ki

Váratlan öröm érte a Magyar Kultúra Napján a Budakeszi Hagyományőrző Kör Egyesület közösségét.
Kórusunk több évtizedes munkásságát nemzetiségi kategóriában KÓTA díjra érdemesnek találta a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei együttesek Országos Szövetsége.
Január 22-én kora este, online adásban méltatták a díjazottakat. A személyes díjátadásra a pandémia alakulásától függően a későbbiekben kerül sor.

Ebben a mindenkit sújtó, elszigetelődött magányos időben különösen jól esett eddigi munkánk elismerése.

Megerősítést kaptunk, hogy jó irányba haladunk és higgyünk az újrakezdésben, bármikor lesz is.

Szeretném megköszönni a sok nekem címzett gratulációt és egyúttal tovább küldöm kórusunk valamennyi jelenlegi és régi énekesének.
Köszönöm az együtt töltött időt amit veletek tölthettem, a próbák izgalmát, a sok sok fellépés örömét, sikerét.
Támogatóinknak, barátainknak a kitartást amivel hétről hétre velünk tartottatok. Családjainknak türelmét, hogy elviselték hétvégeken a hiányunkat.

Ez a díj mindannyiunké, hiszen nem létezik kórus lelkes énekes társak nélkül.
Külön szeretném megköszönni harmonika-kísérőnk Nagy Attila áldozatos munkáját, aki a kórus mellett a Budakeszi Hagyományőrző Kör Fúvószenekarát is menedzseli!
Zenei kíséretével régi dalaink is új dimenzióba kerültek.

Az is örömünkre szolgál, hogy a Budakeszin működő Zákányi Zsolt Református Vegyeskar névadója „a Tanár Úr” posztumusz életműdíjat kapott a magyarországi zeneoktatásban és kórusmozgalomban kifejtett hat évtizedes munkásságáért!
Gratulálok az Erkel Ferenc Művelődési Ház munkatársainak is, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a rangos „Minősített Közművelődési Intézmény” címet adományozta intézményüknek.

Krizsán Edit kórusvezető

A BHKE működésének támogatói:

 
Megosztom a cikket