A 30-as éveiben járó nők felének nincs gyereke

A 2001-es és a 2011-es népszámlálás adatai alapján 30 százalékkal nőtt az egyedülállók száma, ami nem csak az idősebb, hanem az összes korcsoportra jellemző. Szerencsére a folyamat Budakeszire nem igaz, de érdemes megnézni, mi lehet az oka az országos tendenciának.

 

Egyre inkább az invidualista szemlélet jellemző a fiatalabb korosztályra is, aminek következtében évekkel kitolódik a gyermekvállalás ideje. Pongrácz Tiborné, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese a Világgazdaságnak mondta: soha nem volt ekkora a gyermektelenség Magyarországon.

 

1998-ban esett először 100 ezer alá a születendő gyerekek száma, és ez már több mint valószínű, hogy nem is fog visszaállni. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy akár az anyagi helyzet miatt, akár a munkahely miatt, de halogatni kezdik a családalapítást a párok, és sok esetben annyira elhúzódik, hogy már késő a gyermekáldásba belekezdeniük- tette hozzá.

 

A népesség csökkenésének részletes adatait a KSH adta közre, ami azt mutatja, hogy 51.730 ember született a január-júliusi időszakban, ami jóval kevesebb a tavalyi számoknál. A születések mellett, a halálozás is csökkent. Körülbelül egy kisvárosnyi lakosság tűnik el évente Magyarországról, ami nem csak hazai, hanem Európa viszonylatban is igen rossznak számít. Az Északi megyékben születik a legtöbb, a Nyugati megyékben a legkevesebb gyermek.

 

Az ideális állapot az lenne a szekértő szerint, ha egy család 3 vagy 4 gyermeket tudna vállalni. Jelenleg 100 nő 125 gyereket szül. A megfelelő arányt a népesség fenntartásához 210, 220-ra kellene megemelni. A külföldről bejövő bevándorlók a mérleget némiképp kiegyenlítik, míg a kiáramló emberek száma ismét visszabillenti a mérleg nyelvét. Pongrácz Tiborné szerint a hazánkból távozó emberek, főleg fiatalok, nagy része nincs regisztrálva, ezért bizonytalanok a napokban megjelent számok, a kivándorló magyarokkal kapcsolatban.

 

Többek közt ennek is köszönhető, hogy kevesebb párkapcsolat alakul ki Magyarországon, egyre több a szingli. Az adatok azt mutatják, hogy egyre kevesebb házasság köttetik. Ennek számtalan oka lehet. Ahogy az igazgatóhelyettes mondta, a párok többsége az anyagi és az olykor nehezen összeegyeztető magánélet-munka ellenére is a házasságot tekintik a legjobb együttélési formának. Az évek óta megfigyelhető trend szerint először próbaházasságra, vagyis az élettársi viszonyra adják a fejüket a párok. Az élettársi kapcsolatok döntő többsége még mindig bomlékonyabb, mint a házasságoké, ennek ellenére folyamatosan csökken a házasságkötések száma Magyarországon ? mondta Pongrácz Tiborné. 2013 július végéig összességében 19 074 házasságot kötöttek idén, 184-gyel, 1,0 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

 

A Magyar Ifjúság 2012 kutatás eredményei szerint a mostani 15-30 évesek egy új csendes generációt alkotnak. Életükben fontos a rendezettség, de kevésbé hajlamosak az elköteleződésre. Szabadidejüket főleg otthon töltik, a tévé vagy a számítógép előtt. Életmódjuk többnyire mozgásszegény és a deviáns magatartás sem jellemző rájuk nagyobb mértékben, mint a valamivel idősebb generáció tagjaira.

 

Forrás: VG.hu (szerző: Tér Diána)

 

Táblázat: Népesség, népmozgalom (1949? )

Megosztom a cikket