Múlt és jelen – 7000 éves a legidősebb budakeszi polgár
Éppen húsz éve, 2006-ban a Szőlőskert területén folyó beruházás (Tesco, Müller, Aldi stb.) során a közműépítések nyomvonalán két őskori település nyomaira bukkantak. A számos érdekességet feltáró régészeti munka akkor nem kapott kellő nyilvánosságot településünkön. Két évtizeddel a történtek után sem késő azonban, hogy alaposabban megismerjük a feltárás részleteit.
2006-ban Czene András munkatársával, Ottoványi Katalinnal együtt vezette a munkát az egyhektáros területen, egy kilencméteres ásatási sávban, szemben a squash pályával, ahol két korszak leletei kerültek feltárásra. A mintegy 6500–7000 éves újkőkori (neolit) és a 4000 éves, kora bronzkori, ún. Makó-kultúra ránk maradt emlékeit sikerült itt megtalálni. A feltárás során sűrűn érték egymást a két korszak hulladékgödrei, tároló vermei és agyagkitermelő gödrei, melyek sok értékes leletet tartalmaztak.


Elsősorban az újkőkori ásatás volt eredményes. Itt 632 használati tárgyat, többek között a mindennapi életben használt edények töredékeit, kőbaltákat, pattintott kőeszközöket és csonttűt is találtak. A házak megmaradt részei között temetkezési helyeket is felfedeztek. Akkoriban a halottakat a házak közé temették el. A tetemet a jobb oldalára fektették és a feje mögé hat edényben helyezték el a túlvilági utazáshoz szükséges útravalót. A tizenöt, többnyire zsugorított csontváz egyike (a mellékelt fotón is látható) nagyon gazdag leletanyagot őrzött a koponyája mellett évezredeken át. Három tök formájú edény teljesen épen maradt meg, de a másik három is viszonylag jó állapotban került elő. Az edényeket a korra jellemző kottafejes díszítés ékesítette.
A kora bronzkori Makó-kultúrához tartozó épületmaradványok 4000 éve épültek. Méretük kb. 6×4 méter volt, és félig a földbe mélyítették őket. Közvetlenül a házak mellett feltártak néhány kemencét is.
A feltárás után a leleteket a szentendrei Pest Megyei Múzeumba szállították, és jelen pillanatban is ott őrzik őket.
Forrás: amikisvarosunk.hu Budakeszi Családi Magazin
Horváth Jenő


Forrás: Budakeszi Hírmondó 2026/11. szám, 12. oldal