Meghalt Tagai István, Budakeszi egykori polgármestere, városunk díszpolgára

81 éves korában távozott közülünk egy olyan ember, aki hosszú éveken át szolgálta Budakeszit, és akinek munkája maradandó nyomot hagyott városunk fejlődésében.
Személyes veszteségként is megélem halálhírét. Alpolgármesterként lehetőségem volt mellette dolgozni, közelről látni gondolkodását, döntéseit, és sokat tanulni tőle. Mindig hálás leszek azokért a tapasztalatokért, amelyeket a vele közös munka során szerezhettem. Nem minden kérdésben gondolkodtunk egyformán, de egy dologban mindig egyetértettünk: Budakeszi érdeke az első.
Tagai István mezőgazdasági gépészmérnökként és vállalkozóként is jelentős sikereket ért el. A rendszerváltást megelőzően éveket dolgozott Mexikóban, majd hazatérve sikeres vállalkozást épített fel. Tudását, tapasztalatát és erejét azonban nemcsak saját munkájába, hanem a közösség szolgálatába is állította.
2006-ban választották Budakeszi polgármesterévé. Vezetése idején tovább erősödött városunk arculata, megújult a Városháza, kialakult a mai formájában ismert Fő téri park, és ekkor indultak el azok a tervek is, amelyek később az új szennyvíztisztító telep megvalósításához vezettek. Számos olyan fejlesztés alapjait rakta le, amelyek eredményeit ma is nap mint nap használjuk.
Lokálpatrióta ember volt. Hitte, hogy felelősséggel tartozunk azért a közösségért, amelyben élünk. Vállalkozóként rendszeresen támogatta a helyi civil szervezeteket, kulturális kezdeményezéseket és közösségi ügyeket. Budakeszi számára nem egyszerűen lakóhelyet jelentett, hanem otthont, valódi szívügyet.
A Budakesziért végzett munkáját városunk díszpolgári címmel ismerte el. Ez a kitüntetés méltó visszaigazolása annak az életútnak, amelyet közösségünk szolgálatában bejárt.
Őszinte részvétemet fejezem ki feleségének, gyermekeinek, unokáinak, családjának és mindazoknak, akik szerették, tisztelték és ismerték őt.
Köszönünk mindent, Polgármester Úr.
Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Megosztom a cikket